Átírt vers

Maria_HS•  2020. szeptember 4. 16:03  •  olvasva: 97

A mondatod rejtett gyűrűiben,
Néha a mondandó alig parázslik.
Pedig szépen zölddel már a pázsit,
Lehetne ihlet és néhány sejtelem.
 
 
Ami egyszer elhitetné velem,
Hogy telve van a szíved roskadásig.
Mert hallgatásod unalmas s ásít,
A megértés ideje nem végtelen.
 
Emlékemből egy szó visszapattan,
Valami sejtés a nedű pohara.
A fejemben alkohol mámora.
 
Fáj ez a pillanat, mozdulatlan
Emlék, színes levelek, őszi kertek.
Már tavasz van s a valóság dermedt.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!