Közel volt az Őrangyal

              Azt hiszem, azt a bizonyos „hangtalan kiáltás”-t én is átéltem már. Oly sok éven át, de voltak évtizedek is azok a gyönyörű nyarak.

Kislányként a szüleimmel és a testvéreimmel együtt a Balatonnál nyaraltunk. Fiatal lányként a későbbi férjemmel is ott ismerkedtem meg. Miután összeházasodtunk, minden évben ugyanoda jártunk vissza, már a saját gyerekeinkkel. A csodás élmények mellett azért egy nagyon emlékezetes rossz is volt. Az akkor megélt félelmet egész életemben nem fogom elfelejteni.

Kicsi lányom két és féléves volt, már majdnem három. Eleven kis teremtés volt, de nagyon édes. Nem volt könnyű nevelgetni. Sokszor próbára tette a türelmemet. Mindig a vízben akart lenni, de félt is még tőle, ezért a gumimatracot lovagolta. Nagyon féltettem, hogy bele esik a vízbe, ezért szigorúan rászóltam, hogy hasaljon rá, és ne üljön. Persze, hogy nem fogadott szót, ezért átfogtam a derekát oldalról. Két lába belógott a Balatonba jobb és bal  oldalon. Nem volt mély a víz, de nagyon piszkos, zavaros, húsz centire sem lehetett lelátni. A kicsi addig izgett- mozgott, amíg fejjel előre belebukott. Aggodalmam beigazolódott. A jobboldalon álltam és ő balra borult be. Hiába fogtam, vizes volt a kis teste és kicsúszott a kezemből. Azonnal eltűnt, nem lehetett látni, hogy hol van! Lebuktam a víz alá, de semmit sem láttam, csak meresztgettem a szemem. Próbáltam a kezemmel kitapogatni a helyzetét, de nem értem el

 –Ne tedd velem kicsim! - Szólítottam az agyammal kétségbe esve.  Nem lehet leírni azt az érzést! A torkom elszorult, a szívem vadul kalapált, majd kiszakadt a dobhártyám a lüktetéstől. A végső kétségbeesés a hatalmába kerített már, amikor megérintettem egy kis kapálózó kezet! Azonnal megmarkoltam és kihúztam a vízből. Legalább három méterre voltunk onnan, ahol beesett a matracról. Csoda, hogy megtaláltam. Úgy éreztem, hogy meglegyintett a halál szele, de vigyázott ránk valaki. Teljes volt a megkönnyebbülés. Prüszkölve köpködte a lenyelt vizet és nagyokat pislogott az ijedtségtől. Kis karjait a nyakam köré fonta és nagy levegőket véve kérdezte: - Megijedtél anya?- Látszott a kis szemében  a rémület, de a bűnbánat is. Tudta jól, hogy ha nem fogad szót, akkor nincs az a felnőtt, aki megóvjon egy ilyen kisgyereket.

            De hála az őrangyalunknak, ott volt a közelben, és megóvta az életünket. Igen, mert egy anya, ha elveszíti a gyermekét. Akkor az ő lelke is meghal. Az enyém bizonyosan.

                                                                                                              Isaszeg  2008. január 21.

 Szerepel  a Rímes gondolatok című önálló kötetemben. (2008)