Ember, embernek farkasa

 Megdöbbentő esetet láttam, nem akartam hinni a szememnek. Még most is felzaklat, ha rágondolok. Autóval Budapesten, pontosabban a Népszínház utcában araszolgattunk, szépen, lassan türelmesen a csúcsban. Már megszoktuk a tempót, nem is olyan régen itt dolgoztunk a közelben, a József körúton.

 A villamos mögött megálltunk, mert ezen a szakaszon keskeny az utca, nem lehet előzni. Nézelődtünk, milyen szépen felújították az utcát, új burkolattal, új villamosmegállóval látták el. Egészen szép lett, nem olyan lepusztult már, mint néhány éve volt. A padon egy munkásruhás fiatal srác ült, kicsit eldőlve bóbiskolt. Látszott rajta, hogy az építőiparban tevékenykedik segédmunkásként. A mai világban biztosan azt is csak alkalmi munkaként. Valószínűleg részeg lehetett, vagy annyira fáradt, hogy nem vette észre, hogy kiveszik a tárcáját a farzsebéből. Egy barna bőrű, testes, fiatal férfi (nem tudom, hogy a cigány kifejezés nem sérti e az önérzetét), fagyizás közben, csak úgy lezseren, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, kivette a zsebéből a félig kilógó tárcát, kinyitotta, alaposan szemügyre vette a tartalmát, megállapította, hogy pénz nincs benne, és megvető grimasszal ledobta a padra az alvó srác mellé.

Döbbenten néztünk egymásra. – Láttad ezt? Hihetetlen! Micsoda emberek vannak? Hogyan merészel ilyet tenni bárki a másik emberrel?- Tehetetlen dühömben csak mondtam a páromnak a véleményemet, és szégyenkeztem miatta, hogy nem tehettünk semmit. Közben elindult a villamos, amire a fiú is felszállt, mintha mi sem történt volna.

Sokáig azon gondolkodtam, hogy mi lett volna, ha a padon ülő srácnak a fizetése benne lett volna a tárcájában, és elveszi tőle ez a fiú. Biztosan egyik napról a másikra él. A másik ezt nagyon jól tudja, mégis beletaszította volna egy még rosszabb helyzetbe, ha lett volna mit elvenni tőle. 

  Hát ezért jutott eszembe ez a cím, hogy ”Ember, embernek farkasa”.