Hajdu Mária: A harmatcsepp

Kora hajnalban, még napfelkelte előtt, egy apró harmatcsepp ringatózott egy hosszú fűszálon. Óvatosan egyensúlyozott, nehogy lecsorduljon a fűszál tövéhez. Arra vágyott, hogy az első napsugár felröpítse a felhőkbe a társai közé, és vidáman hulljanak alá ismét. Nyáron gyorsabban megy ez és hűsítő zápor formájában tér vissza a harmatcsepp, de most már ősz vége felé járt az idő. Mégis imádta ezt a körforgást. Hajnalban megcsillant a fűszálon, a napocska aranysugara felszárította, és újra a testvérkéi között találta magát egy csodás, puha és hófehér felhőben.

Ez így ment tavasztól őszig. Miért addig? Azt nem tudta, hiszen még nagyon fiatal volt. Kicsit félt is tőle, hogy mi van az ősz után. Egy testvérkéje sem tudta. Egyre alacsonyabb volt már a napocska útja és hajnalonként többet kellett várakoznia a harmatcseppnek, amíg érte jött a napsugár. Körülötte a testvérkéi megpróbáltak felszállni, de a legjobb esetben is csak sűrű köd lett belőlük, és a fák levelein kötöttek ki. Ott aztán várakozhattak tovább a napsugarakra. A levegő annyira lehűlt, hogy a hidegtől reszketve várakozott, de már nem volt türelme. Ő is a testvérkéi után indult, hiszen már senki nem volt körülötte. Ahogy lebegett a levegőben, szürke lett minden és félelmetes. Hamarosan áttörték a bágyadt napsugarak a sűrű ködöt, és a harmatcsepp egy csupasz ágra huppant. Kitisztult a levegő és mosolyogva áradt szét a fény. Csodás látvány tárult a harmatocska elé. Mellette szorosan ültek a testvérkéi, gyönyörű, szikrázóan fehér csipkeruhában. A harmatcseppek zúzmarává fagytak a ruhájukat lehullató fákon, bokrokon és ünneplőbe öltöztették őket. A sápadt napsugár délelőttre mégis felolvasztotta a zúzmarává fagyott vízcseppeket, és felszippantotta őket a felhőkbe. Ott ünnepeltek együtt a viszontlátás örömére. Reggel az emberek sűrű hóesésre ébredtek. A harmatcseppekből csodálatos hópelyhek születtek, és mint ezernyi apró csipkekorong, kapaszkodtak egymásba. Így szórva be az erdőt, a mezőt, a földet és a városokat puha takaróval. A harmatcseppből lett hópihe ámulattal tekintett szét a mezőn, ahová hullott. Milliónyi társával hófehérré változtatták a földet, és egészen az olvadásig ott maradtak. Ahogy kisütött a tavaszi napsugár, újra kezdődött a körforgás.

                                                                                                                      2010. július 18.

                                                                                                                            Adács