Mamamaci 40 blogja

Sziasztok!!!!

Feljavítva, újult erővel, brummogásom teljes teljében megérkeztem...:))))) !!!!!

Volt még tavaly, a fürdőszobában egy kis polc,
leszereltem, zsebes tartót tettem a helyére,
éppen felfért a mosógép fölé,
gondoltam a polc pedig jó lesz a könyveimnek,
melyek ajándékba érkeznek, és persze
amelyekben benne vagyok én is...:)

Tegnap este óta tudom...eggyel több már
biztosan lesz az idén,
az Alterra Kiadó elfogadta, a Karácsony c. versemet,
június elején dedikálni is mehetek én:)

Ugyan csak holnap indulok a kórházba,
de a net már második napja játszik velünk,
gondoltam most köszönök el,
míg talán megtehetem.
Sajnos, nem volt megfelelő fatörzs:((
így nem tudok Kalocsáig leúszni a Dunán,
de remélem mire visszaérek,
skary addig megbékél talán:))))
Üzenek majd szépen, úgy ahogy szoktam,
olyan szeretettel fogadjátrok ezt a brummogást,
mint ahogy én írtam...
brumma-brumma-brummadza

Emléknek szánt, és emlékké szépült
derűs-megható életpillanatok,
nagyon okos dolog ez a fotózás,
bár mi továbbhaladunk az idővel,
a sok-sok papír kemény kötésben
mindig miránk vár.

Erőt ad, vagy tükröt állít,
esetleg maga az élő lelkiismeret,
hogy később mit hív elő a lelkünkből,
a választ idővel életünk adja meg.
Születésnapot ültünk családi körben,
forgatókönyv nélküli szokásosan
jó a hangulat, egyszer csak
egy rokon lép hozzám:
- Emő, ez Te vagy? - nézem - nézem,
s könnyek lepik el a lelki szemem,
két kép,  miket egy időben nagyon kerestem,
aztán valahogy eltemetett emlékezetem.
de most itt vannak újra, vezetnek engem
erős új utat rajzolnak elém,
kérdőre vonnak, azt a "világot"
elő tudom-e még varázsolni én?

Az egyiken, még csak sejteni lehet,
az eljövendő titkát, új élet jön közénk,
néhány hét már csak a távolság,
a másikon, a kórházi társalgó képe,
már mint boldog anyuka nézek
magammal szembe.

Nézelődök tovább, sok-sok fiatal
boldog arc, reményteli párok,
körülöttük vidám gyerekek,
körbenézek, évek ülnek már rajtunk,
és itt vannak a fiatalok
kik várnak reményteli életet.

Kézről-kézre jár a kis könyv,
ezt tényleg életünk írta,
majd becsukódik, kerül a helyére,
emlékbe fáradt vándor,
pihenni tér megannyi titka.

Van ahol csődöt mond a matematika. Felborul az egyenlet, a plusz-mínusz nem egyenlő a nullával. Sőt, nagyon nem egyenlő, ebből fakad mai mosolygós mesém. Szokásos esti forgatókönyv, telefonhívás, párom indul haza, gyors időegyeztetés mennyi jut még nekem a Dallas-ból, mennyi idő még megterítek, és melegítem, vagy frissen sütöm a vacsorát.  Dallas...nem sorozatfüggő vagyok, hanem nosztalgiázok, egyidőbe esett a vetítése a mi közös időszámításunkkal.
Aztán, a már megszokott "ceremónia" vele megérkeznek az új idők meséi, de itthon azt akarom álljon meg egy kicsit nekünk, nap-nap után sikerüljön azt a meghitt családi idillt elővarázsolni, ami aztán a napjainkat viszi tovább.
Nekem olyan ez az egész mint egy kincses láda, sokat teszek bele, de ha ügyesen "számolok" darab idő elteltével többet vehetek ki belőle.  Irigyeink eddig is voltak, vannak, s gondolom lesznek is, én azt mondom, mindenkinek adott a lehetőség, az erő velünk van, csak a teret kell megtalálni hozzá:)