Mamamaci 40 blogja

A tó ugyanaz, a felbukkanó látványt elzártam.
A színek kavalkádja rabul ejtett megint,
a táj mint régi ismerős fogadott,
jó néhány nyara már, hogy nem jártam ott.

Ám, a tömeg, a dugó, a sok piros lámpa az úton,
felelőtlen  sofőrök, és cikázó motorosok,
mindez az egész nagyon megriaszt,
nem arra laktam sosem csak sokszor rövid időre,
de ez a miliő megzavar.

Ez a kicsi "fatornyos", a nekem való,
a maga táj-színeivel nekem maga a csoda,
semmi pénzért nem cserélném mással,
életem itt talált csendre, megváltásra,
itt is kell majd elmúlnia.

Most brummogok többet,
nem lesz időm ma semmi,
írni szépet és jót,
most kell elvégezni.

Ildi évek óta tervezi
eddig nem sikerült,
most mégis nagy
kívánságunk teljesült.

Nyári diákmunka
hadd menjen,
hadd lásson,
lépjen ki a világba,
száll az idő
úgyis megteszi
ezt majd nemsokára.

Készülünk ő csomagol,
aztán elutazunk,
ahogy szokott lenni,
valamit magunk mögött
hagyunk,
de mindig akad új célunk
és hozzá új utunk!

(Ígérem, holnap jelentkezem a szokásos mesével:)!) brumm

Ha fájnia kell, csak hadd fájjon,
hadd fájjon, csak használjon.
Megszoktam, sorsomban
semmi sem egyszerű,
ha az akkor már gyanús.
Ne mondd meg nekik!
szólt otthonról haza az intés.

Ott nincs, de nálam van
a jövőre kitekintés,
én nem vagyok a bosszú angyala,
de nem vagyok benne biztos,
nem fog-e nekik ez borzalmasan
fájni valaha.

A lány pedig tudja, mi a dolga,
kifelé bologat,
belül "öklét rázza",
nálunk nem divat a külön pénztárca,
míg tele lehetett addig sem volt ilyen,
most végképp nem amikor fontos,
hogy minden egyben legyen.

Felhőtlent szeretnék már végre egyszer írni,
nem könnyedebb hangvételben egyre csak sírni,
azt már megszoktam, hogy a sorsom felől döntenek,
és lelkemet mosolyra fakasztani egyre nehezebb.

De hogy életem is tét, és martalék,
és akár egy nagy sakktábla csakhogy...
néma bábokként
mi visszük a bőrünket a vásárra...
egészségügy, ugyan már tréfa ez kérem,
beteg pedig vagy ássa el magát,
vagy önerőből gyógyuljon meg...
garantálom, övé lenne minden érdem érem.

Döntöttek helyettünk, nem oda tartozunk,
beleszólás nincs, ahhoz sincs jogunk.

Tép az élet, dehát egem
egyszer kék lett,
akkor mitől féljek,
csak sajnos sokszor
nehéz behúzni a féket.

Ha nincsenek démonok,
majd én gyártok,
s utána persze már
hasztalan kiáltok,
mert egem csak kéklett.
De jó az idő, tudós orvos,
minden sebet szépen befoltoz,
és festhetek magamnak
újra eget...
persze...
égszínkékre!