Voyage, voyage

Mamamaci40•  2015. június 1. 19:37

Utazás, utazás...merült fel most valahonnan a lélekzeneihangtárból egy foszlányhangocska, éppen úgy mint a "Mit nekem Te..." vagy az elmaradthatatlan Korál-egyveleg Dunavecse táján, és valahogy mindig ott. Ildi bölcs előrelátással headsetet alkalmaz, de a párom jól bírja. A vidéki utat is jól bírta pedig a triónk zengedezett odafelé és visszafelé és összevissza, s mindenfélét ami eszünkbe jutott. Volt kívánságműsor is, amíg az adók engedték.A zajártalmat csak a szükséges megállások bontották meg, s most is kiderült egységben van az erőnk, kiegészítve Ildi barátnőjéével, mivel az egyik megállásnál egy úr egy kétöklömnyi tündéri feketeséget kitett a kocsiból, és a vésztanács eldöntötte, ha otthagyja netán, mi magunkhoz vesszük, és szerencséje, hogy nem verjük agyon, de nem, néhány perc után az úr a gombóccal együtt távozott a helyszínről.

Zöldben jártunk ma sokáig, reménységünk tengerében, éreztem ahogy lelkem delfinje megint vad-boldog táncot jár a zöld "föld" és a pufók felhőkkel tarkított kék ég között. 

Pipacstengerek hullámzása kedves a szemnek, és nem hiányzott az emberi kéz nyoma, bár az elhagyatott házak öreg meséket susogtak. A tegnapi pihenésünnep után ez a ráadás kellett még, a hintapalintához, ami átrepít a következő vasárnapra. 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402015. június 2. 12:44

köszönöm szépen Erzsi-Zsu!

Doli-Erzsi2015. június 2. 12:25

Nagyon szépet írtál!
Ölellek.

Mamamaci402015. június 2. 12:22

Jól teszed Anna, jó pihenést! köszönöm skary!

skary2015. június 2. 04:55

előre

Törölt tag2015. június 1. 21:42

Törölt hozzászólás.