Vasárnapi mese

Most van az, hogy elmegyek a varázskamrámba, és előszedem féltve őrzött kincseim egyikét...pszt...el ne áruljátok Fábrynak, hogy loptam tőle néhány humorbonbont...így ni, egyet-kettőt gyorsan fel is használok indulás előtt...hová megyek...hát a varázspincémbe, aztán lassan cammogok
felfelé, dupla lassan, mert így jobban hat a bonbon, és nem fogok üvölteni, úgy hogy a monitor megreped, a gép pedig magától kiszáll az ablakon.
- Nem kell mindig a múlton rágódni - mondta párom, és azt hitte hogy bölcs volt...drága Mama igaza volt...a fiát meg kell nevelnem, és meg kell
tanítanom!:((

Nem rágódnék én rajta...én lennék a legboldogabb...főleg, hogy utálnom kell a rágót...sajnos...ő mételyez engem már évek óta. Lehetnék akár magam Pandora szelencéje...ahogy lelkem végre gyógyul teljesen, s kezd kinyílni, úgy mérgezem magam-magam. Az összes gonosz és ostoba
döntésnek én vagyok áldozata...lebetegítve nem tehetek mást, s ha kicsit már jobban tudom magamat rehabilitálni, mindig történik valami...:((

De hogy ne legyen ennyire komor, csak komoly...:) A baba miért nem hoz magával egy napszemüveget s egy smirglipapírt...ezeke jó helyre elzárni,
időtlen a szavatosságuk, tehát tizenév alatt sem vesztenek minőségükből...a napszemüveg azért kell, hogy védjen a gyilkos tekintetek legapróbb sugárkájától is, a smirglipapír, ledörzsölni a szavak összes élét. Aztán később kellene még elixír ami a lélekpostára érkezett gonosz levelekről
az egész írást eltünteti...valamint egy olyan gyógyászati eljárás...hogy az összes örökletes betegség megszünjön...s akkor talán már nem lesz olyan erős a múlt...:)