Vasárnapi mese

... pontosabban, ennyi év után mesélni könnyebb,

akkor nem volt egyszerű megélni. 

1995 karácsonya volt, felpakoltunk szépen és

ahogy akkor még szokás volt, indultunk a messzibe, 

Békésbe. A meteorológiai jelentés meghazudtolva, 

útunk csodálatos volt. A találkozás öröme várt

minket, és az első nagy utazása volt Ildinek, aki

akkor volt 3 hónapos. Aztán, elértük a megye

táblát, és az a hó, amiben érkezni kellett volna

ott várt ránk. Ünnep után indulás haza. 

Olyan határtalan havat addig is ritkán láttam, 

hátha a busz el tudott menni, akkor mi is. 

No igen, de a buszt a szomszéd település

tejüzemének traktora vontatta. Élmény volt 

a magas hófal körbe. Szerencsére nemcsak

mi tévedtünk, mármint, hogy ha a busz

el tudott menni, és szépen elnavigáltak

mindenkit. 

Persze a családtól kaptunk hideget-meleget, 

hogy nem vagyunk normálisak, a picivel

elindulni. Aki édesdeden végigaludta az

egészet a hátsó ülésen mellettem, a

nagy lila macis takaróján.