Vasárnapi mese

Szerintem ma vidám hangunk az Égbe ért, végre nem könnyzáport láttak a túlkorán távozók, holnap lesz 15 éve, hogy apósomék
elköszöntek örökre.
Most ha láttak, biztosan örültek, a tegnapi disznótor után, ma ebédre volt hivatalos a tágabb család. Életbe fáradtan is derűs hangulat,
ez nálunk nem szokatlan, ám a mai vasárnap fénye, hogy két kicsi apróság is boldogította szívünket, s rajtuk kívül még négy "nagyobb" gyerek
általános iskola első osztálya a legfelső korhatár.
Valahogy más volt...hatványozódott a szeretet, még erősebb lett a kötelék, a remény fénye csak mégjobban melengette szívünket.

Szívtörő reggelem után, a legeslegmélyig megalázott lelkemet borogattam, és nem tudtam elmémnek elmagyarázni, hogyan áshatja anyám
tovább a szakadékot köztünk...már megint pénz...Apád után én is megnyuvasztanám Sanyit, ne kerüljön a szemem elé, mert megfojtom...inkább
apád feladja a pénzt postán, de nem szereti ha itt vagytok...és csak úgy meglepetésszerűen??????   Hát én sehová sem tartozom?

Nem tudom hányadszor meditáltam az elmúlt hetekben, hogy kés vagy gyógyszer.... ám az sms-emre jött telefon megváltoztatott mindent...
mondom, legközelebb az jön, hogy váljunk el, vagy nem kapunk több pénzt?

Mire a párom, hogy az Isten áldja meg!!! elválunk papíron....úgysem az köt össze minket, mi egymást kötjük össze!

HAZAÉRKEZTEM!!!!

S ezután következett még a jóhangulatú "társadalmi élet":))