Vasárnapi mese rózsával, kutyával

Nagyon szeretem a nyarat, ha nem esik a meteorológia szélsőségekbe, akkor a lábam is. Nincs sosem korán nekem, csak napkelte van toplistás madárslágerekkel, első tekintettel az ablakpárkányra, harmadik levéllel integet a magamtól megmentett nyílvirág, néha néma barátaim a nagy szeretetemnek esnek áldozatul. A karácsonyi kaktusz egyre több új levél-üzenetet hagy. Hagyom a népet aludni, vödörrel, metszőollóval felszerelkezve vonulok kifelé. Aratok...szirma nincs szárak, teljesen kinyíltak kerülnek kupacba. Halk jó reggelt a szomszédnak, csodálkozom vajon miért nem talált még nagyobb kést a járdarésben megbújó gyomokhoz. De nem törődök az ő bajával, kedvtelve fodrászkodok tovább, egészen a másik jó reggeltig, legalább látja az Öreg, hogy figyelmesen gondozzuk a még sokára miénket. Séta befelé, kivédem a kutyaszökést, másodszorra rózsával megrakodva már nem vagyok ilyen szerencsés, a kisasszony mint a nyíl húz ki mellettem a kapunk, éppen csak nem röhög. Megjegyzem magamban, ma laptop-megvonás van, mert a szomszédasszony szőke bölcsessége nem hiányzik, hogy nem elég szocializált a kutyánk. Az illatozó kupacot elosztom, rózsaszín gyönyörűség kerül nappaliba, szobába, s az sem keserít, hogy szó szerint átérzem, hogy nincsen rózsa tövis nélkül:)