Van hogy megállunk

Mamamaci40•  2014. május 28. 07:13

Amikor már jobban érzem magam a kezelések után, nagyon szeretek lent sétálni a kórház kertjében akár egyedül, akár szobatársakkal. Néha kőpadonülős beszélgetésekkel indul vagy végződik a "túra". Az egyik érdekes volt nagyon, különböző korosztályok, felfogások...igen jellegzeteskarakterek.

 

A fiatalasszony, járókerettel, borzalmas állapotban van, sajnos az év nagyobb részét tölti kórházban mint otthon, az örök optimista, igazi humorbomba, vesszük egymás lapjait, ő a Forma1-en indul, én meg Mojszejev tánckarába. Csoda lélekmelegítő dolog, tanácsomra a férje megnézte

 

az államkincstár oldalát és ők kaphatnak segélyt, én nem vagyok elég beteg hozzá, de az is öröm, hogy segíteni tudtam.

 

A másik hölgy csendes humorú, csodálkozva figyel minket, első kezelése, kicsit nem is ért minket, kicsit zavarban van, ezen mindannyian átesünk ott

 

bent, de kedves nagyon ő is.

 

Fiatalember világmegváltó tervekkel, kifele-kifele, itthon nem jó, hadd menjenek a gyerekek a maguk útján. Az öreg, a "nyomulósabb" nemszeretem fajta, órája megállt még a múlt század végén, itt van, de ott ragadt, nem ért semmit, mi nem jó nekünk ebben a világban.

 

Szobatársammal hallgatjuk őket, aztán úgy döntünk elég volt az akadémikus társalgásból.

 


 

A főkapu felől szinte rohanva tolnak befelé a mentősök valakit, a szánalom szavunkat veszi. Visszafelé már csak a fémkoporsót látjuk, és lehet, hogy mindig így van, bár én nem láttam soha, mentősök, betegek akik abból az épületből jöttek ki, orvosok, némán állnak-ülnek körötte percekig. Talán ez a legszebb búcsú amit eddig láttam, egy lélek elindul, és ők engedik el, nagyon megmaradt a pillanat.

 


 

Aztán mire visszaérünk, üres a pad is...az élet megy tovább, árad mint folyó, ki tudja mit visz magával, de a hordalékból valami mindig megmarad.

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402014. május 28. 22:10

pontosan pepo:))

pepo2014. május 28. 19:38

......

Mamamaci402014. május 28. 18:31

köszönöm Ari!

arany522014. május 28. 18:23

Ismerős kórházi érzések, történések, apró vidámságok és tragédiák.

Mamamaci402014. május 28. 17:57

köszönöm Erika, hogy olvastál, én sokat jártam az intenzív osztályra, amikor anyámék karamboloztak anno.

BakosErika2014. május 28. 17:50

Megható sorokat olvastam, Emi!
Dolgoztam korházban, intenzív osztályon...
Nem volt könnyű.

Mamamaci402014. május 28. 14:00

Erzsi köszönöm! Gyöngyi külön-külön puszi Nektek!

Steel2014. május 28. 12:46

Nagyon megrázó, mély írást hoztál, azzal, hogy bepillantást engedtél életednek ezen történésébe....Puszilunk pici fiammal!

Doli-Erzsi2014. május 28. 08:10

Macika én meghatódtam!
"...ők engedik el, nagyon megmaradt a pillanat."
Ölelésem.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom