Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Van hogy megállunk
Mamamaci40 2014. május 28. 07:13
Amikor már jobban érzem magam a kezelések után, nagyon szeretek lent sétálni a kórház kertjében akár egyedül, akár szobatársakkal. Néha kőpadonülős beszélgetésekkel indul vagy végződik a "túra". Az egyik érdekes volt nagyon, különböző korosztályok, felfogások...igen jellegzeteskarakterek.
A fiatalasszony, járókerettel, borzalmas állapotban van, sajnos az év nagyobb részét tölti kórházban mint otthon, az örök optimista, igazi humorbomba, vesszük egymás lapjait, ő a Forma1-en indul, én meg Mojszejev tánckarába. Csoda lélekmelegítő dolog, tanácsomra a férje megnézte
az államkincstár oldalát és ők kaphatnak segélyt, én nem vagyok elég beteg hozzá, de az is öröm, hogy segíteni tudtam.
A másik hölgy csendes humorú, csodálkozva figyel minket, első kezelése, kicsit nem is ért minket, kicsit zavarban van, ezen mindannyian átesünk ott
bent, de kedves nagyon ő is.
Fiatalember világmegváltó tervekkel, kifele-kifele, itthon nem jó, hadd menjenek a gyerekek a maguk útján. Az öreg, a "nyomulósabb" nemszeretem fajta, órája megállt még a múlt század végén, itt van, de ott ragadt, nem ért semmit, mi nem jó nekünk ebben a világban.
Szobatársammal hallgatjuk őket, aztán úgy döntünk elég volt az akadémikus társalgásból.
A főkapu felől szinte rohanva tolnak befelé a mentősök valakit, a szánalom szavunkat veszi. Visszafelé már csak a fémkoporsót látjuk, és lehet, hogy mindig így van, bár én nem láttam soha, mentősök, betegek akik abból az épületből jöttek ki, orvosok, némán állnak-ülnek körötte percekig. Talán ez a legszebb búcsú amit eddig láttam, egy lélek elindul, és ők engedik el, nagyon megmaradt a pillanat.
Aztán mire visszaérünk, üres a pad is...az élet megy tovább, árad mint folyó, ki tudja mit visz magával, de a hordalékból valami mindig megmarad.
Mamamaci402014. május 28. 22:10
pontosan pepo:))
pepo2014. május 28. 19:38
......
Mamamaci402014. május 28. 18:31
köszönöm Ari!
arany522014. május 28. 18:23
Ismerős kórházi érzések, történések, apró vidámságok és tragédiák.
Mamamaci402014. május 28. 17:57
köszönöm Erika, hogy olvastál, én sokat jártam az intenzív osztályra, amikor anyámék karamboloztak anno.
BakosErika2014. május 28. 17:50
Megható sorokat olvastam, Emi!
Dolgoztam korházban, intenzív osztályon...
Nem volt könnyű.
Mamamaci402014. május 28. 14:00
Erzsi köszönöm! Gyöngyi külön-külön puszi Nektek!
Steel2014. május 28. 12:46
Nagyon megrázó, mély írást hoztál, azzal, hogy bepillantást engedtél életednek ezen történésébe....Puszilunk pici fiammal!
Doli-Erzsi2014. május 28. 08:10
Macika én meghatódtam!
"...ők engedik el, nagyon megmaradt a pillanat."
Ölelésem.