Van hogy...

Van hogy sorok között, szavak mögött
nagyon nagy a szürkeség,
de egymás után, tán divat lenne,
olvasok, lelkem kiabál, elég már elég.

Halál, korlát, s csak egy lépés...
kérem szépen, ugyan már
nem kenyerem a hurrá optimizmus,
néha padló alá költözöm én is,
dehát ez az egy életünk adatott,
s ez az egy jelen, pillanatok
hosszú-hosszú sora,
a remény, a hit, a szeretet még nem árucikk,
nem lehet rendelni, s majd házhoz viszik,
csak azt hiszem, nem tévedek nagyot,
nagyon sokan már ezt is megtennék,
kicsi vagyok, csak kicsit mondhatok,
de teszek ezért a világért valamit,
ha valaki itt olvas nálam, s megérti mit akartam,
mosolyog talán, s már nem voltam haszontalan.
Tudom persze, nehéz nagyon,
azt hiszem, nemcsak nekem, akár triplán is,
de mindig van egy előre, s az út talán majd jóra visz!