Újjé-vi első Dörmögő!

Mamamaci40•  2015. január 1. 15:55

No szóval, túl költözésen, két ünnepen... már ki van pakolva minden csak egy GPS kell, hogy mi hol van, esküszöm, nem vitáznék most a hanggal, csak szólna. Tudtam én, hogy lesznek annak még böjtje...amikor útban Úrhida illetve Szeged felé kórusban vitáztunk a szerkezettel, illetve amikor mostmár tavaly nyáron a lányért mentünk a gólyatáborba a Velencei-tóhoz. A fagyi visszanyal, szokták mondani, úgyhogy most csak a memóriámra hagyatkozhatok, a mire is...?Múlt év utolsó két óráját jó maci létemre átaludtam, aztán néhány korty kölyökpezsgő és folytattam eme tevékenységet reggel 7-ig. Kiadós fejfájásra ébredtem, azóta váltogatom az alvás és ébrenlét állapotait, de most már több mint félórája itt ülök olvasgatva, s közben megállapítva, hogy a szaktekintély megint remekelt a malacsülttel kapcsolatban tegnap. Tegnap? ja igen, tudom már, az volt az amikor még elalvás előtt feltettem a költői kérdést magamnak, ki volt az a hülye aki megint bezabált virsliből, és nem bírt ellenállni a fenséges langyos túrós rétesnek, de nem hagyományos hanem leveles tésztás változatban, Mókuska tökéletes produktumának. 

Megegyeztünk előzőleg, én át- és túléltem egy kirándulást, amit parlagiasan csak mosogatásnak neveznek, itt még extrém-sport, úgyhogy ezért lettem kikímélve, bár máskor is szokott családom a tettek mezejére lépni a konyhában.

Úgy hat óra tájban, valaki a környéken megtalálta a tűzijátékot, és vagy egy órán át hangolt vele, hogy majd később, kilenc körül valaki más kezdje a nyitányt, megint vagy egy órát, alaphangot adva éjféltől a főműsornak, otthonunkba hozták az Operagálát, de sajnos ide főleg a dobszólók jutottak, a patika számlát majd elküldöm, valahová! A macsesz jól bírta a kiképzést, kutyusunk nincs még, akire vigyázni kellett volna, hogy ne féljen, viszont petárdát nem hallottam errefelé.

Sajnos, holnap már szükség van Papamaci jelenlétére, el-vi-leg nem kellene, de a kollegina a mai disznóöléstől lesz holnap fáradt, úgyhogy péntek-szombat-vasárnap fél-fél nap az ördögé...c'est la vie. Lányunk meg is jegyezte, miért nem mindjárt a bolt mellé költöztünk, látott kiírva eladó házat, praktikusabb lenne a főnök szempontjából, mondtam én, mert akkor csak apádat néha haza kellene engednie:)  

Nagy öröm ért már most a kezdetekben, A szavak varázsa versem megjelent a Sodrásban antológiában, és megtudtam, készült belőle videó is, sajnos meghallgatni nem tudom, mert a kis hangfal még kuksol valahol!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402015. január 2. 19:43

köszönjük Judit!

judit.szego2015. január 2. 14:16

Sok örömöt!!!!

Mamamaci402015. január 2. 12:09

Erzsi, Era köszönöm!

Pera762015. január 2. 08:46

Gratulám és humorosan könnyebb újévet a medvebarlangba!
:)

Doli-Erzsi2015. január 2. 08:25

Macika nagyon jó humoros írásod!
Jó ötlet a túrósrétes, valószinű megsütöm a hétvégén!
BÚÉK! Erzsi

Mamamaci402015. január 2. 06:40

imádom a humorodat:) miért Te is költöztél? a miénket Te nem unhatod!:)

skary2015. január 2. 06:18

jósokáig tart ez a költözés mama..nemhogytemáénisunom :)

Mamamaci402015. január 2. 04:57

Sea, Éva köszönöm!

dreaming582015. január 1. 22:36

Szia Macikám!
Örömmel olvasom, hogy a költözés sikeres :) Ehhez is, meg a versmegjelenéshez is gratulálva nagyon boldog új esztendőt kívánok neked és szeretteidnek is!
Ölellek, puszillak: Éva

Törölt tag2015. január 1. 22:27

Törölt hozzászólás.

Mamamaci402015. január 1. 20:37

Kedves Éva, a hely szelleme megadja a kitartó lelkesedést, az erőre meg rápihenek!

köszönöm pepo!

Köszönöm Jolán, párom már ki is számoltatta Ildivel, hogy 3 rétes rúd fér el kényelmesen a tepsiben:)

Köszönöm hextorini!

Átérzem Erika, mi is kínlódtunk a lányokkal, most meg azért mert nincs kutyánk...de lesz, egyelőre a fali naptár januárjáról tekintget egy husky "lefelé", köszönöm hogy olvastál és viszont puszi!

BakosErika2015. január 1. 20:23

Fél éjszakát a kutyával töltöttük, mert stafford létére úgy megvolt ijedve a durrogástól, mint egy pincsi. Azt hittem kiveri az előszoba ablakot, beengedtük, de nem szeret bent, ki kellett nekünk menni hozzá. Gratulálok az Antológiához.
Boldog Új Évet Emi.
Puszi.

hextorini2015. január 1. 19:55

Gratulálok a megjelenéshez, ezt a kis helyzetjelentést meg jó volt olvasni, mosolyogtam rajta rendesen, még ha megélni nem is lehetett olyan klassz. Boldog új évet, Maci!

Molnar-Jolan2015. január 1. 19:30

Boldog túrós réteses Újévet! .)

pepo2015. január 1. 19:26

:)..

pauleve552015. január 1. 17:15

Hű! Egy költözés még év közben sem piskóta, hát amikor ünnepi menüs hangulatot kell remekelni a becsomagolt háztartási eszközök között...jaj...még a gondolat is megárt :-))
Macikám, mindent bele! Sok sok erőt és kitartó lelkesedést kívánok!