Tegnapból vasárnapi mese lett:)

Az ünnepelt olyan magas mint a négyemeletes torta,körülültük a szögletes az asztalt és ünnepeltük
az életet, míg a szöszke Dominik gyermekálmokat
terelgetett.


Körbenéztem, négy generáció a kicsi fiúval, és
sok három generáció, azért csak csendesen
haladgat az az életfolyó, ha néha könnyek árja is
zuhog bele. 


A gyertyagyújtás riasztó volt még, 
a tűzijáték érdekes, és igen megható
volt az egyik ceremóniamester parancsa,
anya-apa gyereketek helyett együtt
fújjátok el az egy éves gyertya-életet.


Finom a lakoma, ízes a sütemény,
alakulnak a beszélgetés szigetek,
jó persze, lát az ember, ezt meg azt,
sőt sok mélyülő szakadékot,
de ilyenkor tegyen lelkére nemlátó
szemüveget.


Sétáltam a dédszülők tőlem messze ültek,
mi egymástól is távol lakunk, látom
fogy az idő, durva a nehézség, de
használjuk ki míg együtt maradhatunk.
Kihasználom, igen ez a reklám helye,
s tetszik, hogy pillanatra csend vesz körül,
szólok az új rokonoknak mókusmesémet
ők is vigyék hírül.


Aztán mi elköszöntünk, mert négykor
könyörtelen volt hajnalban a pitty-pitty,
de sok kis életke él, és élni akar,
sőt a nővér január végére várja,
most már biztosan tudják, kislányát
Csengét.


Kellenek ezek az ünnepek, 
fagyos őrületben a közös idő,
éreztem fent is csend volt a Mennyben
boldog ünnepünk fent is érthető,
fájós még a hegedő seb, ám valamit
csak örökítünk tovább, csak erős az ember,
ha mégis sokszor oly' esendő.