Sztori 4(ről)

Tegnap délelőtt, miután összeraktam

hajnalban kelős, de puli ártalom miatt

pihenni nem tudós, amúgy is frontérzékeny

puzzle darabkáimat, kitártam a bejárati

ajtót, s egy tüneményes barna tekintet

köszöntött, amúgy imádom, de ilyenkor

cellámmá válik a lakás, mert puszta

szeretetből simán fel tudna lökni. 

A szúnyoghálós ajtó folytonossági hiányába

beledugom a söprűt, a miheztartás végett. 

Megnyugodva indulok befelé, s találkozom

a nagycsaládos Zizi rémült tekintetével. 

Magyarázom, hogy nyugi, ha netán Nala

bemerészkedni akarna, a söprű kinti felével

úgy kólintom fejbe, hogy arról koldul. 

Minden oké, bár én dühöngök tovább, hogy 

Papamacinak is igaza van, hogy a "törpe

pincsihez" erős kerítés kell, ahhoz meg pénz,

de nekem is, hogy akár postás, óraleolvasó jöhet, 

még belegondolni is borzalom. 

Egyszer csak látom, hogy Zizike felbátorodva

indul az ajtó felé, zavarom vissza, és sajnos

tettlegességhez kell folyamodnom, párszor megilletem

a boldogabbik felét, s abban a pillanatban, a 

négy csöppség, mint védőpajzs odakucorodik

a mamához... a könnyem kicsordult.