Szeretem

Szeretem az életmeséket, a szomorúakat is. Lehet belőlük sokat tanulni, és figyelmeztető jelnek tekintem. Régóta tisztában vagyok azzal a képességemmel, hogy bár a korom nem indokolja, olyan barátságokat tudok kötni, hogy köztünk lehet akár 30-40 év is a korkülönbség, megtalálom azt a kedves hangot, mely hallatán megnyílnak előttem a fáradt, öreg szívek.
Tegnap bevásárlás előtt még volt egy látogatásunk, évekkel ezelőtt a bácsitól vettük mindig a krumplit. Mintha semmi nem változott volna, nagyon hamar felelevenedett bennük az emlékünk, s pillanatok múlva már kedélyesen beszélgetve vizslattuk a hízókat.
A néni panaszkodott, bár a lányuk a közelben él, az unokájukkal, de a fiuk elköltözni készül a szép nagy házából, be a nagyvárosba, lakótelepre. Fájdalmuk leírhatatlan, s megdöbbentett a szeretetük mit mesélés közben a szemükből láttam. Intő jel, hogy igenis ápolni kell a baráti kapcsolataimat amíg lehet...és szerezni amennyit csak lehet...