Sajnos

Mamamaci40•  2012. június 25. 12:25

Megannyi hét próbálkozása után, végre adatott nekem egy időpont fáslifelírásra. A körítés hozzá maga, szegény beteg létem, fölényes undorító arculcsapása. A fehér köpeny, most sem tiszta lelket takart, én nem tehetek róla, hogy neki csak egy vagyok a sok "kellemetlenkedő" közül, aki meg merte zavarni a harmóniáját.
De egy megalázó beszélgetés után végre van időpontom, augusztus 23.-ára.
Úgy döntöttem, életem eme fejezete lezárult, mivel megtudtam hogy Kecskeméten létezik ilyen kezelés már, kivárom a bőrgyógyászati vizsgálatot, és átigazolok oda.
Nem ez volt az első kellemetlenség. A fehér köpeny minderre nem lehet felhatalmazás. Ha ennyire beteg az egészségügyünk, majd én gyógyítom magam, bár csak annyira, hogy élni-létezni tudjak, mert a felülvizsgálatra még MINDIG NINCS IDŐPONTOM, ahol majd rámmondják, hogy szerintük tudok-e dolgozni?!
Az eheti horoszkópom sok új élettapasztalatot jelez, akkor azt hiszem gyúrni fogok, hiszen még csak hétfő van.
Egyébként ha tudnám hol és lenne értelme, akkor reklamálnék...fáslit félévente kapok, és csak minden hétfőn 9 és 11 között hívhatom őket. Már ha kegyeskednek fel is venni a telefont.  Agyrém!
Nem baj, van még humor a bunda alatt...ennyire még nem volt rá szükség:)))))))

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402012. június 25. 20:15

köszönöm Judit!

judit.szego2012. június 25. 19:36

Drága Emikém! Vedd elő a bunda alól a humorod, mert úgy látom nagy szükséged lesz rá!!!!!Szeretettel ölellek!!!

Mamamaci402012. június 25. 18:51

skary köszönöm!

köszönöm Éva, igen ironikusan, bár közben dühöngök, de az is a lábamba megy...ez a 22-es csapdája:(

köszönöm denton! Sok év alatt 2x adtam ''borítékot'' összesen, ha bent is magam látom el magam, akkor minek, kinek az amúgy is kevésből, pláne hogy aki adott azzal sem foglalkoztak jobban, csak akkor ha közel ült a ''tűzhöz'':((

köszönöm szépen Kinga!

nagyon köszönöm Éva!

Törölt tag2012. június 25. 18:27

Törölt hozzászólás.

Kicsikinga2012. június 25. 18:24

Emikém, azt hiszem, hogy hogy a legjobban így lehetne jellemezni azt, amit a kiszolgáltatottaknak el kell tűrni, túlélni, és még élni is!
''A fehér köpeny, most sem tiszta lelket takart,''
Tovább nem is gondolkozom rajta, mert csak elszomorodom még jobban!

Törölt tag2012. június 25. 16:32

Törölt hozzászólás.

dreaming582012. június 25. 15:25

Ééééédes Brummogó-Csillagom :S

Ölellek, és örülök, hogy ilyen ironikusan tudod kezelni a helyzetet!

skary2012. június 25. 15:10

sajnos

Mamamaci402012. június 25. 13:02

köszönöm Csombor, azt hiszem, ha befejeztem a mesémet, vagy csak abbahagytam?:)) élményeimet közzé fogom tenni a honlapomon is...sajnos van mit:((

Csombor2012. június 25. 12:48

Agyrém! Tényleg az!