S mégis ragyog a Nap

Csúnya, nyúlós február,
kell a csizma, nagykabát,
csalódott a Természet,
ismét megszülte
csoda-gyermekeit,
apró pici levelek,
itt-ott apró hóvirág,
de csal az idő, s a naptár
ez még nem a virág-világ.

Mosolytalan emberek,
így nem lesz a világ kerekebb,
baj a társuk, nincs áldásuk,
vagy ha nincs, baj, játszák,
mert a másik is,
önámítás, önsajnálat,
méregérzés, és hamis.

S én, keresem a lélektavaszt,
írok, és osztok mosolyokat,
kívül nem változik semmi,
de belül mégis ragyog a Nap,
nem voltam sosem templomjáró,
nekem a hit nem árucikk,
viszont tekintélyt parancsol a teplomtorony,
ott van az Isten háza, itt bennem pedig a hit.
Most ködruhát húzott magára,
jövök-megyek üdvözöl,
belül mégis ragyog a Nap,
s érzem a lelkem üdvözül.