Repül a, repül a...

avagy, nincs új a Nap alatt, és mindig

van lejjebb. A rémmesét ott kell kezdenem, 

hogy amikor meglett az új kapunk, sokáig

nem volt rajta postaláda, viszont a kapufélfa

és a fal közt maradt egy rés, amin befért

a küldemény. 

Most már van szép postaládánk, barnásvörös, 

dizájnos a zöld műanyag ruhacsipesszel, 

ki ne vágódjon a teteje. 

Egy ideje újra járatjuk a Petőfi népét, legyünk

jól értesültek, és jó begyújtani is vele. 

Hajnalban motoros hozza, általában ideér

vele, mire Papamaci indul a dolgozóba. 

Ma nem volt általában...sőt szegény lap

ma eljárta helyettem a Pataji zuttyanóst. 

Hallottam valami csattanást déltájban, de

még nem gyanakodtam. 

Nézek ki, az ajtóban állva, a postaládában

semmi, és a csipesz is megszökött. 

Balsejtelmektől vezérelve indulok kifelé, 

közben kritikus köszöntőt költök a postás

édesanyjának ismeretlenül is.

Végre megtalálom kincseimet, újság, csipesz, 

sőt egy levél a földön. Csipesz vissza, 

indulás befelé. 

Nyitom a levelet, a Macimobil zöld kártyájának

fehér változata néz vissza rám. 

Akkor már a szódáskocsis szótárt alkalmaztam. 

Mert a macskák nem allergiásak sem postásra

sem küldeményre. De Nalánk már 

kicsit megszabta volna.