Régi fényképek meséje

Tegnap fél éjfélkor hívás érkezett. Nagyon kedves ismerősöm ekkor kapta meg a hétfőn küldött képes sms-emet. A montázst amit készítettem, és konyhánk falát díszíti, telefonomra is feltettem és most elküldtem neki.
Még apósék házában anno...valamikor Noé idejében már...akkor tetszettek meg azok a bekeretezett életpillanatok. Itt bekeretezett hímzéseket találtam, s az egyik magam ízlésére kidekoráltam.
Költözések forgataga után megmaradt képek kerültek egymás mellé. Sok Ildi-kép, ovis, kis iskolás, nagy iskolás, ballagós. Néhány esküvői képünk, emlékeztet legyünk most is olyan boldogok, mint akkor...ott! Műtermi kép nekünk nem készült, a szépséges liget volt a háttér, egy fa még ma is áll, ha arra járok, komolyan veszem mindig a babonát, hogy "kopogd le a fán"!. Van egy dunai kép is páromról, az most "hazaérkezett".
Még vonatoztunk párommal, mint jó ismerősök, innen nézve még nagyon távol volt a közöl élet-sínpár. Könyveket cserélgettünk, volt időnk olvasni, az akkor indult sorozat is régi már.
Cseréltünk képet is. Nagyon megható volt viszontlátni magamat régen a házban a szoba falán a bekeretezett emlékek között, gondolom Papáék találták meg, most hogy írom szívembe megint melegség költözött.
Ünnep van, jó volt a nap, a család, a babgulyás, a fánk, de ilyenkor mindig fájósabb az elmúlás...hiányérzet a távozók után.