Rêmít a kép

Kétszer két óra az út, belül idilli lélekgyógyító együttlét, életre kelnek
a szeretet szavak, ahogy suhannak
a kilométerek, jó érezni, hogy igen
életképes ez a bővülő családi kör,
négyszögletű kerek lélek-erdő.
Hagyom tekintetem fényképész módban,
jó látni a megszokottat ahol a föld
már tavaszt ígér, de hirtelen riadok meg
taszít a kép, elrontották az erdők életét.
Nincsen már dzsungel a csatorna partján
jó volt látni a vad szövevênyt, felfedezni
a csapást, a sok ismerős fészket, most
csak bús fatorzók állnak a szépség helyén.
Nem tudhatom, s nem is érdekel meddig
még otthonom ez a világ, de zavartan jajong
megtépázott lelkem, Ember! Ne vágj ki minden fát!