Örömmel másolok

Mamamaci40•  2018. július 14. 04:58

Minden kedden kapok egy fülest. Nem információt, és nem azt a csattanóst, hanem a nyomdaipari terméket. A keresztrejtvény mániám előbb született, még a Nők Lapják pepita mezőin gyakoroltam, aztán évekkel később láttam a nagybátyjám a Fülest olvassa és fejtegeti, már jó ideje vele kísértem Fortunát, egyelőre sikertelenül de a lapnak már sok megszerzett ismeretet köszönhetek. Most viszont olyan valamit találtam amit érdemes idemásolni, akik ismerték anno az "illetőt" nekik nosztalgia lesz, akik nem esetleg felsóhajtanak, hogy jé, régen ilyen is volt? Én nagyon szerettem a jó bábfilmeket, amire emlékszem, Mazsola és Tádé, Futrinka utca és természetesen Mekk Elek.


Füles 2018/28. szám KÉRDEZZ-FELELEK rovat "Tanár úr, kérem!"



" Ennél kedvesebben nem is lehetett volna kalapot emelni az 58 éven keresztük a Moszkva tér 3. alatt lakó Koós Iván bábtervező előtt. A már újra Széll Kálmánra keresztelt téren ugyanis a művész legnépszerűbb teremtményének, Mekk Elek ezermesternek egy mini bronzszobrot állítottak névtelenül. Az alkotó személye azért nem vész teljesen a homályba. A Budapesten már eddig is több gerillaszobrot felcsavarozó kárpátaljai szobrászról, Kolodko Mihályról van szó. És ki írta meg Mekk mester mulatságos kalandjait?" Romhányi József neve sem ismeretlen előttünk szerintem!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402018. július 17. 04:58

Most már nem lesz nehéz Őrni, köszönöm a bíztatást, a bőség utat kap, mert felébredezik a jó kedv, tudod itt már csak én mesélek és nem rólam, gondolom nem kell a különbséget részleteznem!

Ernest2018. július 16. 22:31

@Mamamaci40: Semmi bibi, hidd el, brummogj "jó kedvvel, bőséggel"! :)

Mamamaci402018. július 15. 23:37

Én kérek elnézést Őrni, leírva éle lett, pedig nem akart lenni!!!! Bocsánat érte!

Ernest2018. július 15. 12:28

@Mamamaci40: Bocsi, de én nem panaszkodtam itt... csak leírtam valamit tréfásan... a panaszkodást mások teszik a blogban, nem én. :)

Mamamaci402018. július 15. 05:43

Ez nem a panasz helye, én verbális fülesekkel vagyok tele, dolgozom rajta keményen, de megvan még a fele. A képregényeket nem szeretem. 10 perc, van olyan rejtvény amihez rengeteg, van olyan amihez sokszor 10 kell, köszönöm hogy olvastál!

Ernest2018. július 15. 01:45

Én Füleseken nőttem fel... apám.adta... kb. oly gyakran, mint az újság jelent meg, minden héten 1x... sokszor volt az öreg piás... jó lett volna, ha csak minden héten 1x... de az újság is megvolt... imádtam a képregényeket, izgatottan vártam a folytatásokat, s már akkor szerettem a keresztrejtvényeket is... valahogy úgy megy, mint amikor Roger Moore-nak mondják 1 filmben: látom, magának ez 10 perc alatt meglesz... erre ő: sosem tart oly sokáig... s persze, nagyon kedveltem az általad emlitett bábmeséket is. :)

Mamamaci402018. július 14. 21:59

Neked is Erika, köszönöm, hogy olvastál!

BakosErika2018. július 14. 20:48

Régi jó mesék, én is szerettem őket.
Szép hétvégét, Emi.

Mamamaci402018. július 14. 09:38

már évek óta egész jól skary! Én is Anna, azért is örültem, amikor olvastam ezt az újságban!

WhiteWolf2018. július 14. 08:44

Imádtam ezeket a meséket!!!!
Próbálom megszerezni az ezekből kiadott régi mesekönyveket...már párat sikerült megkapnom.

skary2018. július 14. 06:42

ennyi taslit, hogy bírod mama :)

Mamamaci402018. július 14. 05:07

Szia kevelin, mindig korán mert Papamaci indul dolgozni, csak nem mindig a "brummogással" kezdem a napot!

kevelin2018. július 14. 05:05

Szia Maci de korán èbredtèl majd 11 felè olvaslak