Ön-brumm 2.

Fura az ember, néha remélni sem mer,
s mikor leteszik az orra elé amit kívánt,
vagy nem hiszi mégsem,
vagy nem tud határt.

Így jártam én is,
most zavarban mégis,
tavalyi kívánság
idei ajándék,
de nyílt egy új út,
egy ismeretlen tájék,
bár félelmet nem érzek,
de elönt a kétely,
keresem a következő álmom,
de még nem találom,
helyette az örömöm,
de még túl kell jutni
néhány sok körömön,
most simogatja lelkem de fáj is,
sok itt a frázis,
befejezem máris,
mert megvan a döntés,
s ez nem önzés,
mert jó lett az első könyv,
és még követi vagy kettő,
aztán tán elég a mókusból,
mást is mutatok magamból.

Sakkozni nem tudok,
soha nem is tudtam,
de vannak lépéseim,
lassan kiszámoltan,
s ez nem mese,
hogy hol voltam hol nem voltam,
most itt vagyok.
és tegnap eldőlt,
hogy magam után majd nyomot hagyok.