Nyaralások

Mamamaci40•  2021. augusztus 20. 20:03  •  olvasva: 150

Mi még félúton, hiszen a második hosszú hétvége az szeptember elején lesz, és hogy rosszabb lesz-e mint

az első, csak időjárás kérdése. Hátha már végre nemcsak

égi áldást kaphatunk, és csak passzív pihenés jut a

szocreál kisház falai között. 

Csipet csapatunk holnap érkezik haza az egyhetes horgász 

kalandból, idén is jól érezték magukat. Öt horgász, két hölgy egy kisfiú és egy tacsi. Aki állítólag meghátrált egy Tás és egy

üregi nyúl elől. Bár a létszám állatszeretetét ismerve, "ölben

vinnék még ugatni is".

Mókuskának is volt egy fél pontyos kapása. Ahogy öregszik, 

alakulnak hasonló vonásaink. Kettő kivételével, az egyik a sakk

a másik a horgászat, bár nekem sem a csenddel van bajom, 

inkább a türelemmel. 

Viszont, ami igen kedvemre való, mint kiderült, a "három a kis

lánynak" van egy közös szenvedélye. Mókuska és egyik unoka

tesójának barátnője, felfedezték, hogy a közelben vannak 

szalmabálák. 

Tegnap már láttam az igazán jó képeket. Mondtam is Ildinek, 

ja igen, az én ötletem volt, hogy ő másszon fel, én meg lefény

képezem, én pedig megírtam, ezzel tettem (bála)pontot a

történet végére. 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402021. augusztus 22. 21:29

@pepo: köszönöm szépen

pepo2021. augusztus 22. 21:18

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

pepo2021. augusztus 22. 21:18

😁

Mamamaci402021. augusztus 20. 23:11

@Törölt tag: örülök neki, hogy sikerült mosolyt varázsolni, köszönöm szépen, hogy olvastál, viszont kívánom én is!

Törölt tag2021. augusztus 20. 22:30

Törölt hozzászólás.

Mamamaci402021. augusztus 20. 21:49

@Krisztinka: köszönöm szépen

Krisztinka2021. augusztus 20. 20:47

🤗💛

Mamamaci402021. augusztus 20. 20:42

@skary: tudjuk mi is, de a kétszer három nap is több, mint az évekig egyetlen, és ha az Úr megadta, az első három erejével megvalósíthatom az álmaimat, köszönöm, hogy olvastál!

skary2021. augusztus 20. 20:33

mingyá vége a nyárnak mama :) kőkiskiruccanás :)