Nem vagyok matematikus:)

...azokat a csúnya sinus-görbéket végképp nem szerettem, lehet éppen ez a büntetés tőlük:)

Tegnap reggel csodát írtam, aztán tudva, hogy vendég leszek, csoda-tiszta lakást teremtettem, aztán leestem a padlóra...mit padlóra, pincébe estem volna egyből, ha lenne, és míg itt a kesergésemet lehetett olvasni, én átéltem két olyan lélekgyógyító csoda két órát, amit nem írnak fel az orvosok receptre:)))

Az első unoka, pontosabban ha apósomék még élnének, dédunoka, tegnap töltötte be a hetedik életévét. Az egyre gyarapodó családi körben megint  forgatókönyv és rendező nélkül készült egy olasz hangos vígjáték. Megint kizártuk a világot és csak egymásnak-egymásért léteztünk, túl a késői ebéden - korai vacsorán, túl a tortafelvágáson, és nagy evészeten, jött az élmény amit végképp imádok, kialakultak a beszélgetés-szigetek, ilyenkor van idő kicsit jobban odafigyelni, felszabadultabban kérdezni-mondani, majd így feltöltekezve folytatni kicsit könnyedébben  a kinek-kinek saját élet-utat.

De, ami a legcsodálatosabb volt, és ilyenkor a medvebunda is kap egy hatalmas adag optimizmus-dózist, 12 gyerek kacagott tegnap ott a hátsó udvaron. A "legkisebb" még csak édes bizonyosság:) s talán maga a születésnapos a legidősebb, de leírhatatlan élmény volt látni magát a megtestesült szeretetet, akár ha az ifjú szülőket néztem, vagy párom testvéreit, ahogy még mindig félve-féltve-figyelve nézték a "nagy gyerekeket":) és a kicsik, egyben hasonlítanak, jókedélyű életvidám-őszinte gyerekek, de mindegyik egészen más egyéniség. Innen-túl az első életéven pedig szépen mutatta magát, hogy "az élet él és élni akar", tényleg Isten ajándékai, csak sokszor hála helyett elpazaroljuk azt az igen értékes időt amíg felnőnek. S végül saját lányom, mint kis-felnőtt...jó munkát végeztünk...kedves-közvetlen, s ami a lényeg, nem alakít...:) magát adja...ez még nem az a vizsga...de mindketten jeleskedtünk.