Most már mindegy:)

Akkor nem mondhattam, hogy "nem ilyen lovat akartam" mert még nem beszéltem, utána ők nem...
aztán kétévesen meséltem, a Pásztói vásárt,
mondtam el verseket, kötelezőleg írtam is...
sőt a nyolcadikos búcsúzónkat is, de akkor még jobban be...
a napokban kaptam érte a taslit virtuálisan, a volt
másik osztályból.


Két hét alatt két pályázat, egy mese, és egy fordít(gat)ás,
mert még smirglizem...közben összegzés, Pimpi 
kilencezer felett jár, marad a Múzsám, úgy hiszem.
Nagyobbat lépek egy küszöbön túl, de beesni nem akarok,
erősen tudom már, jó amit csinálok, ennél többet még
nem akarhatok, szólt az idő, jön már, csak várjam meg,
bár még mindig nem erényem a türelem, Pegazus már
ismerősen dobrokol, erre születtem, úgy hiszem.


Szeretem a szavakat, főleg inkább írni, mert a sok beszéd
csak aljas, olvasni meg muszáj, de legalább a legjobb
"kényszer", és nem ismerem, hogy unatkozom, közel
távol erre nem volt és nem is lesz átvehető példa, sajnos
körülöttem a tágabb világban hallom elégszer.


Ha össze is csapnak a hullámok a fejem felett néha,
de jókor születtem, nem ismertem mi az a "nevelés"
a meglévő készlethez valót összecsipegettem.
Sokadik szerelem Erdély, írtam a minap, és én
leszek Emi Potter, nyitom a titkok karmáját,
már megvan a kódkulcs leszek én a felfedező,
lehetett volna másképpen is, most már mindegy,
legyen a papír a csónak, a ceruza meg az evező.


Múltat mesélek, jelent élek, jövőt rajzolok,
csak egy egyszerű kicsit szürke, kicsit színes
poéta vagyok.
.