Morfondír

Én nem szeretem a Napokat, valamikor tele voltak, manapság csak szólamok ideje, és ha az érintettek csak abban a 24 órában fontosak, hát megette a fene.

Déltájban bevásároltunk, tesó előtt miközben manővereztem a bevásárlókocsival befelé, hangosan zokog egy kisfiú, és anyuka már akkor kitudja hányadszor érdeklődött haragosan hogy mi a baja, szegényke már dörzsölte a szemét mire anyuka megjegyezte, ja...már látom álmos vagy, a kisfiú nem volt több 3 évesnél.

Valamivel később, talán már hazafelé, csak úgy nézek ki a fejemből, és megáll előttem egy életkép, meg az eszem...és potyognának a könnyeim, kislány ül a ház előtt a járdán karjával fogja át a térdét, mellette egy aprócska kis vörös cica...

De, mivel az éremnek is két oldala van, balzsam a szívemre a nagyszülők bevásárlása még múltkorról a copflis tán ötéves kislánnyal, a mama okosan terelgeti a kicsit, majd a pénztárnál hallom mögöttünk a szinte számonkérő hangját..Papa, találtál kutyakaját?  Így is lehet(ne)!