Mókus 20!

Hihetetlen, pólyás-napos mosolya még itt ül, egy lelkembe égett tegnapon. Hűvös volt nagyon, olyan mint most, csak nekem volt minden csillogás,
félelmes értelem, ahogy kimondtam a két nevet, és kis idő múlva új élet érkezett,
hogy csodájával elindítson egy másik, nagy élet-kereket.


Holnap lesz húsz éve, időtornyot építettek a perc-pillanatok,
hoztak csupa újat, vagy feledtettek borút és teremtettek
lélek-nosztalgiát.


Emlékhegyek között andalog képzetem, amikor még nagy volt a kiságy,
s lassan szépen kitágult a világ, az első lépések, az első szavak,
és a hatalmas mosolyok, a büszkeség, az állandó boldog állapot.


Bölcsi, ovi, iskolák, hipp-hopp, és a tegnapelőttöt máris követi a holnapután,
már csak messziről tekintve követem élete útján, húsz gyertya a tortán,
és a meghatódott poéta lassan abbahagyja a sorokat, mert gyorsabban
repül vele sok gondolat, elvesztette a nem is volt rímeket, s nem is
kívánhat mást gyermekének, csak boldog életet!