Milyen más volt akkor!

Tegnap délután ült itt lányzókám a gép előtt, hallgatta az aktuális kedvencét, s közben olvasta a dalszöveget, angolul, magyarul.

Régi emlékek jutottak eszembe. De előbb gondolatban keressünk csak egy 1986-os naptárt. Időutazás indul. Én  akkor  májusban már elmúltam 16 éves, másodikos voltam egy elég jó nevű középiskolában (Megfosztották "szegényt" Varga Jenő nevétől, illetve most már Pesterzsébeti (volt Varga Jenő) Szakközépiskola és Szakiskola a becsületes neve), anyám már akkor presztizskérdést akart csinálni belőlem, a mai napig nem tudom, hosszan szedte azt a szakot, amit talált nekem, a külker bonyolítóit, már rég leérettségiztem, mire az beindult. Idegennyelvű gépíró, gyorsíró, jegyzőkönyvvezető a szakmám.

Általánosban németet tanultam, ott azonban nem volt rá lehetőség, angolos lettem. Idős, heherész tanárunkat nem nagyon szíveltük, de azt hiszem a nyelvet sikerült megszeretnünk, vele haladtunk is szépen előre. Nem úgy mint az osztály oroszosai akik a tanárnő szerelmi életét tudták betéve. 

Fűtött minket a becsvágy, hiszen azt mondták még elsőben, hogy az érettségi megadja az alapfokú nyelvvizsgát is, nem tette, de ezt később tudtuk meg. Volt még egy próbálkozásom saját felkészüléssel a Rigó utcában, évekkel később, de a sablonos közhely témák kidolgozása nem irányult a Tavaszi fesztivál gondolatához, ugyanis azt húztam. Megint évek múlva rátaláltam az ELO tananyagára, el is jutottam a haladó szintig, ám egy fájdalmas temetés kiverte a könyvet a kezemből. 

Ha szeptemberben elkezdek iskolába járni, tanulok majd megint angolt is, már ennek magában is örülök!

De elkalandoztam nagyon. Szóval 86'-ban vagyunk. Saját külön lányszobám falai elég jól bírták az egykazettás kismagnó hangját. A magnó pedig a strapát, hiszen sokszor le kellett állítanom, hogy le tudjam írni a szöveget, aztán kiszótároztam, s végül próbáltam énekelni is. A szerkezet s anyámék valahogy túlélték ezt az egészet néhányszor.