Megosztom

Mamamaci40•  2012. június 12. 04:45

Nem, nem tévedtem el, bár ahogy eleinte tiltakoztam, amit a lány bölcs türelemmel viselt, szóval egyre többet kirándulok a fészbukon is, de most ez mégis más megosztás.
Szeretek írni, és szeretek olvasni, és szívesen szövögetem tovább a gondolat-takarómat, ha valami érdekeset találok.
Tegnap olvastam Kicsikinga bejegyzését, "Búcsúzva", és azóta itt motoszkál a gondolataim között. Egyszer azt olvastam valahol, hogy az ember, ha igazán nagyon akar valamit, kicsit "haljon bele". A mese végén is az van ugye, hogy "Te az enyém, én a Tied, ásó-kapa és a nagyharang válasszon el minket". A kommentek között felmerült a birtoklás is, és őszintén ez nekem furcsa, és nagyon messze van a komódtól:)) 
Szóval, ha mélyen és igazán és feltétel nélkül éljük meg azt a szerelmet, aztán abban a mély szeretetben élünk, akkor nincs "Te", "Én" csak "Mi", ketten egy eltéphetetlen egész. Jó-jó, tudom, ébredjek már fel, ez már nem az a világ, ám én "ittmaradtam".
Egyszer még régen, akkor még tudtam dolgozni járni, fültanúja voltam a következő párbeszédnek. Távolsági buszjáraton utazni kívánt valaki, akiről kiderül ismerőse a sofőrnek, de már régen találkoztak. Nem szokásom hallgatózni igazán ez  maradt meg:
- Mi van veled?
- Megnősültem.
- Mikor?
- Kilenc vagy tíz éve, de nem gondoltam, hogy ilyen sokáig el fog tartani.
Nem ítélkezhetek, és persze a férfigondolkodást nem ismerhetem általánosan, de azt tudom, hogy én nem tervezek be év időtartamra semmit, ezt pedig végképp nem. A kapcsolat ha szilárd, erős szerintem az időtlen, és időtálló. Jó-jó persze... de tudjátok én egyszer már megjöttem valahonnan, és amit most tudok építeni azt semmiért nem adnám fel.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Kicsikinga2012. június 12. 22:11

http://blog.poet.hu/Kicsikinga/bucsuzva

Kicsikinga2012. június 12. 21:59

Emikém drága!
Nagy szükségét érzem, hogy hozzászóljak, de az túl hosszú, és nem illendő ezt a Te blogodban megtennem, ezért csak a linkjét szeretném itt elhelyezni, amit megköszönöm, ha elolvassátok!
Tulajdonképpen az emberek egymáshoz való viszonyáról citálok régi írásaimból, amiben képet szeretnék adni az én hozzáállásomról.
Az ''én'' és a ''te'' relációjáról, ami bennem egyértelműen és kizárólag csakis a ''mi''-t jelenthette!
Még úgy is, ahogy én élek már sok-sok éve!
Megköszönöm a remélt hozzájárulásodat szeretettel!

Mamamaci402012. június 12. 15:17

Igazad van Bianca! Tudod nekünk a MI-ben is van egy olyan rész, hogy kinek-kinek a sajátja. Nekünk három hét múlva lesz a 20. házassági évfordulónk.

Bianca2012. június 12. 14:01

Macika! Szép és bölcs gondolatok. Hála 6 éve élek a Mindenemmel, megadta az élet ezt a csodát. Annyira érzem Őt, pl: ha távol vagyunk egymástól mefgmondom mikor ébredt fel, milyen a kedve. De soha, soha nem tekintettem az enyémnek, szeretem, hogy független személyiség. Két felnőtt ember szabad akaratából, választásából van együtt, minden kényszer nélkül. És ez olyan gyönyörű. Ha el akar menni joga van, én nem tarthatom vissza, mert tiszteletbe tarton Őt, az egyéniségét. Sokan azzal rontják el, hogy azt hiszik megszünik az én és a te, igen van a MI de van az én is. Meg kell hagyni a privált szféráját mindenkinek. Bizalom a kulcs. Meghalnék érte, a CSODÁT élem át vele, de nem a tulajdonom. Nálunk ez van. Ahány ház.. az a lényeg mindenki legyen boldog, már amennyire bír. Gondolom én indítottam el benned a fenti írást. Örülök neki.Sok szeretettel Bianca

Mamamaci402012. június 12. 12:59

Sea, Ari köszönöm szépen!

arany522012. június 12. 09:45

Legalább tervezni egy éltere kell, aztán hogy mi lesz belőle, mennyire tudunk harcolni, megdolgozni érte, - mert a szeretetért, kapcsolatért folyamatosan dolgozni kell, életben tartani,- az megint egy másik kérdés.

Törölt tag2012. június 12. 09:30

Törölt hozzászólás.

Mamamaci402012. június 12. 08:50

Maya, skary, Juli köszönöm!

juli482012. június 12. 06:23

Igen, kicsit bele kell halni bárminek az elérésébe is, nem jön ingyen semmi. (Kivételek pedig vannak!)
Nem könnyű ebben a világban az ''ittmaradott elmaradottaknak''!
Szép napot, Macika!

skary2012. június 12. 06:12

a férfi az férfi...mégabuszonis :)

mezeimarianna2012. június 12. 05:51

igen te kedves brummogósom nem adnád fel hisz te erősnek születtél és eleve magasabb szntről jöttél:))