Megígézve

Emlékszem milyen alapossággal készítettem anno a farsangi jelmezeket, élmény volt az ötlet születésétől egészen az utolsó próbáig. Sosem szegte kedvemet, hogy "a zsüri előnybe részesíti az egyéni ötleteket", s általában igencsak kölcsönzős kinézetű ruhája volt a valaki gyermekének, aki az első díjat kapta. Sebaj, az együtt töltött időt emlékét senki sem veheti el tőlünk.Egyik évben varázsló volt kedves csemetém, szívesen szabtam méretre egy napos-holdas-csillagos ágyneműhuzatot, és csak kicsit dühöngtem, hogy az amit én a papírboltban aranyszínű kartonnak hittem, az barna volt, és kínnal ragasztottam a fóliát rá, hogy hiteles legyen a süveg.
Jöttek s mentek az évek, az öreg idő vett el idilli dolgokat tőlünk, de egyáltalán nem irigy ő, hiszen sok mással ajándékoz meg, ugyanolyan sőt nagyobb értékben.
De a varázslat megmaradt nekem, rám terül láthatatlan köpönyeg, amikor leülök írni, és megígézve látom a szavak táncát, alakuljanak bármivé is. Ahogy mondani szokták, se látok, se hallok, szóval akár még láthatatlanná tevő süvegem is van, a varázspálca szívem-lelkem, és ez a farsang, néha ugyan bajos...de egyelőre biztosan nem múlik el, sőt a szavak minden hókuszpókusz nélkül rajzolhatnak jellemeket s jelmezeket. Ha véget ér egy egy varázslat, a napok magukkal sodornak néhány villanást, és én elhiszem, hogy csoda az élet, nagyobb kincs mint bármi más.