Még jó hogy van humorom

Mamamaci40•  2012. június 18. 20:34

Nem voltak illúzióim a mai rendelőintézeti kirándulást illetően. Azonban ma megint gazdagodtam, a "nagy a Jóisten állatkertje" emlékgyűjteményemben. Akármilyen csodálatos lett az épület, de a dolgozókat nem cserélték ki, az IQ -szint ugyanaz. Az unott arcú portásnő látványa már nem sokkolt, amikor közölte, a folyosó közepén találjuk a röntgent.
Elég hamar bejutottam, úgy látszott nem lesz semmi kellemetlen meglepetés vizsgálat közben. Ezt kicsit elhamarkodtam, ezt az észrevételt. Ide álljak, úgy álljak, ne lepődjek meg, ha mozog velem a gép stb. stb. Egyszer csak, valami kolompszerű hang, majd a hölgy kétségbeesett arca s hangja. Valami hiba van, nem érzékel, a sugár...(hát már az sem szeret...kajánkodok magam rovására) és közli velem öt percre üljek ki, indítja újra az egészet. Később visszahív, valami ki van írva, angolul, de nem tudja mi...itt kicsit kizökkentem, hogy azért legalább talán és mégis illene tudni mi van kiírva...de hát én csak a beteg vagyok, lassan betege az egészségügyünknek.
Elkészülök, megyek ki nyugodtan, hiszen a Kovács doki, megkapja a gépen a leleteimet. Megfellebbezhetetlen hangjára, egészen picinek éreztem magam, s nem mondtam meg, hogy nem tudom ki a Kovács doki...talán rájön a tévedésére.
Majdnem kiértünk a folyosóról, mire rájött, s közölte meg kell várnom a leletemet. Húsz perc múlva a kezemben volt, közben még arra is volt energiája, hogy miközben beszedte a beutalókat, és valaki kért egy filmet tőle, kioktassa némi fennsőbbséggel, hogy ő vizsgálni és leletet írni nem tud egyszerre.
Sajnos a leletem tele van félelmetes latin szavakkal, amit el tudtam olvasni az is elég elkeserítő.
De közben én is felállítottam a diagnózist...sokkal lesújtóbb mint az enyém...a "csodapalota" nem pótolja a szakmai hozzá nem értést, és az együttérzés hiányát:((

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Törölt tag2012. június 19. 08:19

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2012. június 19. 07:28

Törölt hozzászólás.

Mamamaci402012. június 19. 03:55

köszönöm Sea!

Törölt tag2012. június 18. 23:16

Törölt hozzászólás.

Mamamaci402012. június 18. 20:40

igen lelkesen megyek én is...de mióta tavaly májusban a prof közölte hogy meggyógyultam...azóta több a bajom mint bármikor...:((

Törölt tag2012. június 18. 20:38

Törölt hozzászólás.