Már nem

Már nem vagyok az idő fogja,
már nem vagyok olyan,
hogy "mindig sietek, mégis elkések",
s bár erre a gondolatra sem neveltek,
egyedül tanítottam magam,
az idő halad, mellettem.

Osho könyvében olvastam,
az lehet igazán boldog ember,
ki szívét kinyitja, s elaltatja eszét,
lassan megtanulom
nem számolni az órákat,
csak átélni szívvel-lélekkel a pillanatokat,
válogatni mi szép, mi nem szép.

Telik a nap, fogy a dolog
egymásután,
néha belehasít mosolyom a fénybe,
elfelejtem hogy fáradt vagyok,
a minap a "nyomorék vagy"
nagyon megütótt, szívemre vettem,
égetett legbelül.

S mintha lényem is lázadozott volna,
ropogott csontom sokáig,
azt hittem eltörik, de néhány nap után,
vége lett a "zenének"
és a mozgásban is örömöm telik.

Mint a tetszhalott, ki száz év
Csipkerózsika álomból ébred,
igazán Én élem életem,
s bár a tükör eddig ellenség volt,
most már meglátom
lelkem tekintetemben,
és tudom, mi a dolgom ezen a helyen.