Lecsücsülünk...

Hétfőn találkoztunk a nénivel, több óra gondolkodás után arra jutottam, hogy nincs értelme mégis rábeszélni a költözésre, mi pedig nem megyünk már sehová, viszont, legnagyobb örömömre sikeresen bábáskodok egy jó kapcsolatnál, volt osztálytársam édesanyja is vállalna idősgondozást, úgy emlékeztem, hogy ő akár oda is költözne. Sikerült létesítenem köztük telefonkapcsolatot, 17.-én lesz a nagy találkozás:)Beszélgetés közben párom már másodszor emlegette aznap a balesetét, és nekem eszembe jutott újra az egyetlen humoros sztori abból az időből.

Nyughatatlan párom félig gyógyultan is mindenáron közlekedni akart, autó nincs, de a néninek ahol laktunk, volt egy rehab motorja, két nap meddő könyörgés után Ildivel úgy döntöttünk, hiába a szép szó, induljon el vele, nem is volt probléma később sem.

Az eset napján délelőtt éppen a csöpögő csappal kínlódtam a konyhában, amikor a néni szólt, hogy a kinti csapnál már tenger van, és azonnal menjek ki elzárni, akkor már napok óta szócsatákat vívtunk, s mondtam, mivel nem én jártam utoljára arra, zárja el ő. Elismerte, nagy dérrel-dúrral ki is vonult, egyszer csak egy fájdalmas kiáltás hallattszott, a keskeny betoncsíkban megbotlott, és a nagy meggyfa alatt a világos ruhájában szépen belecsücsült a sárba... fuldoklottam a röhögéstől...szólt húzzam ki, mondtam én nem vállalkozom rá, mert valószínűleg pillanatokon belül ketten fogunk csücsülni a sárban. Áldott szerencsémre párom akkor ért haza a motorral, ahogy nyitotta a kaput...az elétáruló látványtól kitört belőle a nevetés, alig bírtam csendesíteni. A néni végképp megsértődött a motor miatt is, dohogott egyre, míg a párom kihúzta a sárból.