Leckét fogok adni azt hiszem:)

Mamamaci40•  2012. december 1. 18:11

Kicsi családom kétharmados többsége rokoni kalákában további élelmezésünk lehetőségeivel foglalatoskodik reggel óta, munkálkodásuk nyomán a sertéstársadalom egy kiváló tagja életét vesztette.
Én úgy gondoltam, folytatom a nagytakarítást, a belső ajtók, ajtóablakok tiszításával, függönyök, hímzett csíkok leszedése, felrakása, örültem a napocska mosolyának is.
Mostanra szépen, kellemesen elfáradtam, de egy csík kivételével minden a helyén is van. A tegnap készített adventi koszorú is a szokott helyén várja a holnapot.
Egyszer csak iszonyú csattanásokat hallottam, nem tudtam rájönni, mi az. Kinéztem, hát egy kicsi, s egy nagyobb kicsi fiúcska rúgdosta nagy élvezettel a kapunkat, éppen a "még egyszer rúgjál bele...jön..." félmondatra értem ki.
Pillanatok alatt monológot kerekítettem a köz másik sarki kerítése mögül leső gyerekeknek...befejezve azzal, hogy legközelebbi alkalommal felkeresem édesanyjukat, vagy párommal üzenek.
Pár pillanat múlva a kisebb visszalesett, csalódottan konstatálta, hogy még mindig ott állok, nem is tetszett neki:)
Nagyon szívesen keresnék valakit abból a nagy családból, aki elvállalná közreműködésemmel a kapunk szerepét...azaz kipróbálnám a tornamutatványt a boldogabbik felén.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402012. december 1. 20:08

köszönöm pepo!

pepo2012. december 1. 19:45

:(

Mamamaci402012. december 1. 19:00

Sea, Ági köszönöm!

starlit2012. december 1. 18:55

nem találtak szegény kisgyerekek jobb játszóteret:)

Törölt tag2012. december 1. 18:43

Törölt hozzászólás.

Mamamaci402012. december 1. 18:26

Igazad lehet Juli, köszönöm a java már megvan!

juli482012. december 1. 18:22

Biztosan unatkoztak a gyerekek, Macika!:)
További szorgos és sikeres készülődést!:)