Kódolt üzenet

Mamamaci40•  2014. október 26. 15:54

Szokásos vasárnapi verkli, minden korábban jön el, hiszen a ház ura már déltájban hazaérkezik. Sms-t írni nehéz, ha az ember telefonja többet ugrált életében mint a mókus-háttérképe, ezért szóltam a lányomnak, küldje el apjának, hogy Brummmíííííí. Az a csodálkozó szempár...Anya, ez valami kódolt üzenet? közben halad velünk az idő, én a konyhában teszek-veszek, ő tanul, közben körtáncot járnak a gondolataim, majd amikor kijön Ildi, megejtjük sokadik Anya-lánya eszmecserénket, hogy szerintem legalábbis, bár a létünk igazságtalansága, hogy mi belesüppedünk egy feleség-barátnő szerepbe, tudjuk a beetetés mesét...de eszesebb nő jobban jár, ha a megszerezni könnyű megtartani nehéz elvet követi, és igencsak megharcol minden napért, én is. Mert ha nem is a válóperi tárgyaláson kapnak észbe, de egy ellaposodott kapcsolat sem egészséges, szóval ebben a Brummmíííííí-ban benne van minden érzelem, s a válasz a szia Brumi, az a hab a torta tetején. Telnek az évek, változok én is, sok mindent látok magam körül, sokszor tényleg csak a válás a megoldás, de én a magam részéről akkor ott igent mondtam, és kutyakötelességem vigyázni rá, hogy mindig mellettem legyen, már ami engem illet, akinek mondtam. 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402014. november 5. 21:19

erzsebet10 köszönöm!

erzsebet102014. október 28. 07:45

:)

Mamamaci402014. október 27. 21:45

Maya, Sea, Kinga köszönöm!

Kicsikinga2014. október 27. 12:51

Bár sokkal régebben olvastam volna, az ilyen igen bölcs konklúzióval teli, tanulságos írásodat!

Törölt tag2014. október 27. 12:21

Törölt hozzászólás.

mezeimarianna2014. október 27. 05:21

:)

Mamamaci402014. október 26. 20:29

köszönöm Marika és én is viszont!:)

csillogo2014. október 26. 20:14

Emikém, akkor a legjobbakat kívánom neked !

Mamamaci402014. október 26. 20:13

köszönöm pepo!

pepo2014. október 26. 19:48

:)

Mamamaci402014. október 26. 19:38

köszönöm Erzsi!

Doli-Erzsi2014. október 26. 19:22

Bizony ez így működik! :)
A fiúkat mindig emlékeztetni kell, hogy szeretjük!
Ölellek.

Mamamaci402014. október 26. 18:09

Te tudod, skary!

Köszönöm Ili!

bakonyiili2014. október 26. 17:32

Egy ilyen kódolt üzenet tényleg összetartó erő - amikor még nem volt erre mód, mert voltak ilyen idők - akkor is volt példa rá, hogy a távollévő kedvest valamilyen kis uzsonna mellé csomagolt kedvességgel emlékeztessük: SZERETJÜK! Szép gondolat!

skary2014. október 26. 16:39

úúúú..ez nem így műxik :)

Mamamaci402014. október 26. 16:09

köszönöm Era, egyelőre még van mivel...:))

Pera762014. október 26. 16:01

Jól gondolkozol, Emi...
:)