Kifizetve(?)

Nekem mindig csak a maradék,
szeretetből a nagy semmi.
"Ajándék" csak az, ami használt,
és már úgysem kell.
Vajon döntésemért meddig
ostoroznak még engem?

Miért nem lehet megbékélni velünk,
hiszen szigorú a naptár,
július negyedikén 21 éve már,
mintha koldusok lennénk,
de mi nem a szeretet,
hanem az ő életük koldusai.

Csak elnéztem, más esküvőn
unokahugomé még régebben,
komoly nagy tárgyak,
nekünk megannyi apróság,
azok nem fájnak,
ha mégis válunk.

A kívánság nem teljesült,
de a lom-holmik gyűlnek
seregestől,
nekünk jó lesz, gondolják,
s nagyot tévednek.
A sz.rból is várat csinálok,
de az életembe
nem hívom meg őket,
vendégnek sem.

Ők nem, de én tudom,
lesz nekünk még közös utunk,
de akkor már távolról sem,
ilyen fensőbbséges gondolat
lesz az övék,
ha nem tévedek,
és ritkán szoktam,
az én gazdag szeretetem
lesz a menedék.