Mamamaci 40 blogja

Lassan megint át kell öltöznünk,levetjük a megszokott "otthoni-viselet" év-ruhát.

Nagyon szeretem ezt az adventi időszakot, míg tervezem milyen legyen az idei adventi koszorú, nosztalgiázok régmúlt karácsonyokról, s próbálok valamiből ünnepi érzéseket meríteni. Valamikor nagyon szerettem a szeretet ünnepét és újra szeretném szeretni.Ám előtte még vannak évfordulók, tizennegyedikén anyámék házassági évfordulót ünnepelnek, idén az 56.-at, mi a költözésünket, 5 éve lesz, hogy itt lakunk. Aztán eljön a 15.-e
és megint darabjaimból rakhatom össze magam, 14. éve, hogy itthon vagyok, és nagyon nehezen viselem. Míg volt kit gondozni, a nehézségeivel együtt is könnyebb volt, de a magány nehéz, pedig nem hagyom el magam.
Úgy gondoltam, gondolatban levéve és szépen összehajtogatva a medvebundát, hozok egy történetet a postás múltamból. Ahol ötven nő dolgozik egy helyen, születnek történetek, volt hogy voltam főszereplő:-))))
Valamikor régen a Meglepetés újsággal lehetett nyerni kulcstartót, szélcsengőt, bögrét. Bögrém nem lett, a szélcsengő munkahelyen nem volt praktikus, na de a hápogós kulcstartó...munkaidő vége előtt, és nem értettem a méltatlankodó "Naszi, ha még egyszer..." - t, mialatt én angyali mosollyal ültem a helyemen! 

Egyik rajzfilm kedvencem, Vuk, részlete jutott eszembe, amikor egyik reggel indultam itthonról. "... nem adom, én fogtam..." üzente a dacos macskatekintet az egyik kerítésoszlop tetejéről, másodpercnyi latolgatás a zöld villanásban, félelem vagy irigység az erősebb, de inkább ült tovább egérrel a szájában. 

Üdezöld fenyőfám alatt,dísztelen, láthatatlan. 

Hétfőn teljes egyetértésben hagytuk a bevásárló kocsit a  "Tescos" gyógyszertár előtt, már elhaladtunk jó darabon mikor Papamacinak feltünt a hiánya, visszament érte, gondoltam, az állatkereskedésig visszamegyek én is. Hátha van érdekes látni való. Volt, az eladónő éppen akkor emelt ki egy betolakodót a tengerimalacok mellől és tessékelte vissza szépen otthonába az aranyhörcsögöt.