Mamamaci 40 blogja

Egyéb
Mamamaci40•  2015. szeptember 12. 08:53

Mosolyt rajzolok

Nekem nem kell se papír, se ceruza. Élő szavakkal rajzolok mosolyt beteg-fáradt lélekarcokra. Miközben a művész dolgozik, sok lezártnak hitt láda kitárul itt belül, új ajtók nyílnak régiek csukódnak, s egy élethossznyinak hitt betegség szépen lassan lépésről lépésre feledésbe merül. S most mesélek is, hihetetlen de igaz, évekig vitáztam magamban az eü fehér igazával, hittem, hogy nem csak a fásli a gyógyszer. Van valaki aki bebizonyította, és lankadatlan türelemmel rá is beszélt, hogy szedjem naponta rebegem neki hálás köszönetem, mert így még a gyógycipőt is könnyebben viselem. Csak erősödik ettől néha gyengülő életszeretetem.

Mamamaci40•  2015. szeptember 11. 05:34

Potyautasok

Tegnap felszedtem a hagyományos három gesztenyét. Nem voltak éppen barátságosak, szúrkálódtak. Idén már akadt társuk is, igaz a potyautasok napok óta alusszák fiók-álmukat. Ők velem utaztak én pedig egybefonhattam végre egy régen elszakadt szálat. Úton hazafelé egyik nap mogyorót találtam a járdán. Hatalmas gondozatlan bokormama engedte útjukra gyerekeit. Dunaharasztin is volt mogyoróbokrunk, gondozva szép nagyra nőtt, tövénél őrizte a páfrányokat. Történt egyszer, akkor még évszaknyi volt a tél, jó hideggel, amikor megtréfált minket a természet. Akkor már napok óta reménytelenül küszködtem, bevetve a vegyipar összes csodáját, de a dugulás makacs volt. Aztán, egy este párom mondta, nem lehet tovább várni, ásni kell, bár a kanyargós út miatt nem egyszerű művelet. Hívott segítséget, és másnap megmutatta a tettest, a mogyoróbokor gyökere állta útját a víznek. Megnyugtató, itt még évekig csak bokorka lehet, és olyan helyen fog nőni, ahol nem zavarja a vizet.

Mamamaci40•  2015. augusztus 15. 10:53

+lepetés...úgyis olyan meleg van

Pályázatra készült, s bár még van idő a beküldésre, innen fog bejutni, nem a nagy gépről. Gondoltam mielőtt búcsút veszek a laptoptól, itt hagyom ajándékba, válaszolgatni úgyis tudok majd:)

Szaffi mama



Bár történetünk kezdetén Szaffi sem volt, és mama sem, csak egy félöklömnyi, vézna, csontsovány fekete kiscica. Barna foltos a bundája, gondoltam - kis szerencse is szerencse - jó lesz a háznál. Év elején voltunk még, költözés utáni állapotban, az utolsó zsákokat ürítettem ki a padlásfeljáróban, megállapítva, milyen jó lesz ez a hosszú ház, a tágas helyiségeivel és a nyitott tereivel. 


Gondolataimat nyávogás szakította félbe, követelőző éhes kis hang, s bár a család inkább a kutyások táborát erősíto, és kölyök jelenlétét csak tervezgettük, gondoltam, Isten neki, maradjon a pici. Bizalmatlanul méregettük egymást, próbáltam megfogni, de elszaladt. Cselhez folyamodtam, amikor láttam, elindul utánam, a ház elején a bejárati ajtóhoz tettem ki párizsit. Szempillantás alatt eltünt, megint tettem ki, megint eltünt. Közben az előtérben a kőre is tettem le kicsit, kis idő múlva halk dorombolás volt a válasz. Mi legyen a neve? - a választást a családra bíztam, Szaffi - közölték egybehangzóan. Kicsit aggódtunk, hogy mi lesz, ha megszeretjük, és még is valaki keresi, de akkor majd fájó szívvel adjuk vissza. Telt-múlt az idő, nem jelentkezett senki. Egyik délelőtt az utcán fekete macskát vettem észre, szembetűnő volt a hasonlóság, pillanatokra farkasszemet néztünk egymással, majd halkan suttogtam - nálunk van a gyereked, vigyázok rá, villant a macskatekintet, tudtam, jól döntöttem hetekkel azelőtt.


Szaffi növekedett szépen, szobacicát nem akartunk, így kiszoktattuk. Aztán egy szép napon új jövevény érkezett, Nala a kutyus. Esti órákban kellett érte menni, így Szaffi csak másnap szembesült a ténnyel, és felháborodásában jól orron karmolta szegény kölyköt. Aki ezt persze igen sérelmesnek vette, azóta űzi-kergeti, de ha nem teszi, akkor a cica zaklatja őt, igazi kutya-macska barátság az övéké. Tavasszal némi változást vettem észre a már nagyobbacska picin, majd eltünt jó időre. Kerestük, de nem leltük sehol, náhány napja szólt a szomszéd, Szaffi nála van a kertben, két fekete és egy sárga kölyökkel. Most már ő maga is megjelent.

Mamamaci40•  2014. október 22. 15:31

Brummológ

Hát most mondjátok meg, látni azt tudok, de nézni itt még mit lehet? A pokolba vezető út is jóakarattal  van kikövezve, jó ismerősöm, elvakult fanatikus, késői Don Quiote csak túl sok a szélmalom és egyre több, szóval intéz valakinek egy mopedet, a néni nem fogadja el, támogatások vissza, "Álomszállítónak" egy tapasztalattal több, rá egy évre a néni feljelenti, mert nem kapta meg a mopedet.Még jó, hogy ez nem szegte hősünk kedvét, és sokfelé tevékenykedik továbbra is. 

Másik, Fókusz-műsor párnak a hát nem tudtam hirtelen, hogy a hölgy az anyuka volt-e vagy az apuka, nyilatkozik, felháborító Európában elfogadják hogy nekik is lehet illetve nevelhetnek gyermeket, itthon még nem, és miért nem. Úgy belegondoltam, mostanában mi van elfogadva és mi nem, azt hiszem lenne még mit fejlődnünk, az éhezők, a magányos idősek, a mozgássérültek stb. és akkor, a régi volt a rosszabb?

Mivel most már hivatalosan is mozgáskorlátozott vagyok, gondoltuk párommal, megszerezzük a parkolókártyát. Összeszedtem a papírokat, annak rendje és módja szerint el is mentünk az okmányirodába, ami olyan volt mint a tébolyda, az ügyintézők tanácstalanul tekintgettek egymásra, és két villanyász, kezükben kábelköteg, mint egy élő Laokoon-csoport, hát még ezt, még azt megpróbálják...de a gépek nem működnek, hétfőre kérjek másnap időpontot.

Emlékszem olyan időre amikor még nem volt számítógép, és minden gördülékenyebb volt. Úgyhogy jövő hétfőn kérelmet írunk, az bekerül Kecskemétre, ott megállapítják, és Papamaci jövő év elején már kártyával parkolhat.

Az előbb pedig, fészbuk, csoport, valaki plagizál...tv-híradó, internet adó....hogy miért nem maradtak a majmok a fán? Vagy a Jóisten miért akart mindenáron embert teremteni? 

Mamamaci40•  2014. augusztus 27. 14:37

Jó volt látni

Úton visszafelé fáradtan de mégis boldogan, megcsodálgattam-nézegettem a két partot,
ritkán van rá lehetőség, és ilyenkor raktározom
az élményt, mert bár egekig emel, de
nagyon szeretem már, amikor delfin-lelkem
napraforgó- és kukoricatengerben fürdik.


Rakpart, József Attila, dinnyehéj, 
Pegazus, mégis csak az első könyvem szerződése
lapul aláírva a táskámban, és memorizáltam,
hová ajándék, kik lehetnek a vevők.
Aztán egyszer csak, meglátom az Ő szobrát,
megdöbbentem, s felháborodtam, 
nem méltó helye ott a sok minden között,
ám az nagyon tetszett a lelkemnek,
hogy valaki leült "mellé", hogy megpihenni
vagy fotózták, nem tudhatom, 
de jó volt látni, azon az augusztus végi
zsúfolt kedd délutánon.


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom