Mamamaci 40 blogja

Múltat foltozok,

jelen jelmezem öltve,

jövőm mosolyban.

van az a sor, ahová be nem

állok

vagy, keresek másikat,

vagy, csinálok!!!

Amennyire lehet rejtem a bajomat,

az egyiket nem lehet, és ezért ezer

az ítélet, akár látási, akár verbális,

miszerint, sánta vagyok, akkor

hülye is.

De inkább ilyen félszeg, életszínező,

mint egyenszürkefestő.

Tudom, nagyon bajos a világ, sőt,

de egy pici derű még nem hiba.

Azt hiszem, nem érdemlünk ünnepet.

Persze, tisztelet a kivételnek!

...az almák között. Nálunk nagyon

korán volt Mikulás pillanat, még

november végén. Kihasználtam

a váratlan alkalmat, találkozás

Mókuskával és Pótmókussal.

A valamikori piros felső hetekkel

ezelőtt zacskóvá vált és gyorsan

lett csomag. Virgács egy arasznyi

öreg szőlővessző levéllel.

Pótmókusnak piros-fehérbe csomózott

alma jutott.

Hazaértek...nézzétek ott az almás

rekeszben van valami, mutattam

az előtérben a hűtő mellé.

Látod, van virgács is...mire Mókuska

felháborodottat játszva megjegyezte,

persze, Evelinnek nincs...

tantusz még nem zuhant ilyen

gyorsan....

persze, mert az egész szőlőben

nincs annyi venyige!!!

...sosem lehetek,

de kérdésemre az idő ad feleletet.

Egy gyönyörű barátság virág

valamiért meghalt, az ért lekopott,

maradt a valami, és benne

három ha jól érzem/értem igencsak

életrevaló apróság.

Kilenc éve, itt csendre leltünk.

Szeretünk és megszerettek.

Ha az egyik szomszédba indulunk,

"paprikás" lesz a hangulat, és 

lenyűgöz a gyönyörű hímzés.

A másikban a "víz szelíden simogat".

Tovább az úton, Ordasnál mindig

megcsodálom a fából faragott alkotásokat,

és ahogy van rá idő, viszi a víz

a gondjainkat.

Gombolyag egyetlen utcája hangulatos,

a vége a határba nyúlik.

Véget ért a vándor élet, és innen majd

csak visznek.

Köszönöm az Úrnak, hogy itt a belső

csendemet is meghallom.