Kaleidoszkóp

Akárhogy rázom össze, akkor is engem törő fekete füstöt látok mellette,
ám a jövő tiszta ködén felsejlik egy jel,
és a fekete füstöt illatos füstölőbe 
kezesíti, onnan pedig eloszlik a levegőben
és nincs.


Éppen akkor is Anna nap volt, 
több mint harminc éve, hittem
a költözéssel új élet vár rám,
kiszabadulva a rokoni gúzsból,
csak a szülőkkel, de tévedtem
és mekkorát...


Gondolkodom, apró mozaikok
hullanak képzetem elé, de
már nem sírok, elég volt egész héten.
Anyám eltemette a dédit,
de saját édesanyja mellett
sosem állt, én odahagytam
házat és nagymamát, ám
gondoskodom valakiről,
mégpedig úgy, hogy beváltok
egy régi jóslatot, 
lassan magam is elhiszem,
hogy itt a földön 
angyalszárnyakat hordhatok!


( a néninek sok betegsége és műtétje volt,
egyszer megjósolták neki mindig is sok fájdalom
fogja érni, de élete vége felé találkozik valakivel
aki vigyáz rá, én pedig lelkem ellen valónak
éreztem, hogy Szabolcsban a nyomorban hagyjam
a két nénit, tudtam, nagyon nehéz lesz, de
akkor sem bántam, most meg már nincs mit,
a sok-sok tüske ami tőle fúródott a lelkembe,
most az ő életét sújtja, én pedig végre lassan
azt tehetem, amit igazán szeretek!)