Jutalom játék

Mamamaci40•  2013. augusztus 20. 16:24

Bújócskázom felnőtt szívvel,
komoly lett a stratégia,
nem szerettem gyermekésszel
sok évnek kellett elfogynia.

Ketten magamra hagytak,
szívüket zárták be előttem,
én kintrekedtem,
egyikük keservesen keres,
de nem tudja,
melyik szavamba is bújtam,
majd belátja, hogy tehetetlen.

Más valaki, jött és rámtalált,
szívében szorított nekem helyet,
előle nem bújok, nem akarok, nem is lehet,
hiszen ő mutatta meg nekem önnön magamat,
adott hitet, erőt s teret.

Aztán, jöttek még többen, nekik brummogok sokat,
értem félredobták a játékszabályokat,
nem kerestek meg ugyan, hiszen nem tudták azt sem
hogy elbújtam,
de megvagyok, itt vagyok, itt vagyunk együtt,
s azt mondják jól van.

Tetszik a játék, kezdhetem újra,
az sem bánt, ha néha kimaradok,
már ismerem magam annyira,
egyedül is elboldogulok,
van már ön-uralmam, illletve uralom "önnöm",
azt hiszem, ez az a boldogság,
amihez fel kellett nőnöm!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402013. augusztus 21. 12:28

köszönöm mindenkinek!

mezeimarianna2013. augusztus 21. 05:50

ipi-apacs:)

mezeimarianna2013. augusztus 21. 05:50

örülök hogy itt vagy:))

kokaibobe2013. augusztus 20. 22:16

Jó, elgondolkodtató. Grat.

pepo2013. augusztus 20. 19:38

Tetszik a játék, kezdhetem újra,
az sem bánt, ha néha kimaradok,
már ismerem magam annyira,
egyedül is elboldogulok,
van már ön-uralmam, illletve uralom ''önnöm'',
azt hiszem, ez az a boldogság,
amihez fel kellett nőnöm!

Törölt tag2013. augusztus 20. 18:37

Törölt hozzászólás.

Mamamaci402013. augusztus 20. 17:40

hát látod, nekem többször kell!!!

skary2013. augusztus 20. 17:30

nahmáámöginn?

Mamamaci402013. augusztus 20. 17:17

köszönöm Erika!

BakosErika2013. augusztus 20. 17:16

van már ön-uralmam, illletve uralom ''önnöm'',
azt hiszem, ez az a boldogság,
amihez fel kellett nőnöm!

Így lesz, Macika!
Öszinte, szép sorok.
Szeretettel olvastalak.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom