Ígéret szép szó (?)!

Tegnap este elutaztam, két órányira a világból. Leckét kaptam megint, mást láttam eddig,
és más a valóság, nincs semmi hasonlóság.


Szobrok nekem eddig, mint kőbe zárt pillanat,
tegnap megtanultam, nem dehogy, új idő
mikor a kő vagy más anyag, a pillanatnak
életet ad. Hallgattam a mesét, és álmodtam
ébren, néztem a szobor-képeket, láttam is
a meséket. Kelletlen ébredésem volt, de
erősebb lettem, szívesen fogadtam az ajándékot.


Aztán rá kellett jönnöm, mégis a földön vagyok,
azt hittem verseim korábbi előadásokról
előbb vagy később felolvasásra kerülnek, de
tévedtem akkorát, megfordult velem a világ.


Én szóltam, hát a versem, és volt a válasz,
jaj, hát ott az asztalon, tanár kezébe csak
egy papílap, "velem", pillanat a döntés, ilyen
könnyen fel nem adom, hiszen tudta, hogy
írok, várta csak várta, és most valaki helyettem
tudja, hogy én nem vagyok csabainézsuzsanéni
aki hagyott nekünk, négy elcsépelt sort
bevásárló cetlin, hamar tollat kérek, és a versem
alá a kincseim létét lekanyarítom.


Sosem akartam hasonlítani senkihez,
nem állt jól a sok-sok jelmez, most már
magam akarok lenni, tetszik nem tetszik,
ez van, még jobban hiszem Istenemet.
Miért gondolja bárki, hogy ítélhet, fejben
kész már az ajándék, a négy vers leírva
szépen, hiszen az amit kaptam, viszonzásra
érdemes, embertől - EMBERNEK!