Igaz mesék játékokról 1.

Ildinek is volt kiskorában olyan macija, ami műanyaggömbökből állt, és a hasa tele volt, gondolom gyöngyökkel, és megannyi mosolygós pillanatot szült, amikor újra és újra elborult.Napok óta ilyen maci vagyok én is, felébredtem végre, most már igazán, és ez a nyár megtanított, hogy van egy plafon, ahonnan az ÉN-NEKEM-ENGEM keződik, mert különben nagy viharok támadhatnak az egészségben, sajnos vannak is, a mindenkihezjóvagyok innentől nem állja meg a helyét, mert én sem...kelek-fekszek, éjjel-nappal összefolyik, így jár az...a jó is elnyeri méltó büntetését, mint tudjuk...helyettem mások bosszúlnak majd, de az még arrébb van.

Tegnap, végül is sok tervezgetés után, végül mi is mehettünk köszönteni a szomszédba, és nem semmi dolog, hogy egy egyszerű szülinapi ebédből könnyes-mosolygós eljegyzés lesz. Már amikor az ünnepelt kezdte felvágni a tortát, és elhangzott a figyelmeztetés, hogy itt óvatosan vágd, és mégsem robbant...szóval már sejtettem mi az. 

Vannak az életemben olyan pillanatok, amik jellegtelen percekből lesznek, hirtelen szivárvány-kőszikla lesz az idő, és nem sajnálom, hogy vége mert jön velem. Ilyen volt tegnap is, amikor sikerül a meglepetés, és ott sündörög átlátszó ruhájában a szeretet köztünk, és fohászkodom, hogy "legyen ünnep az Égben"...hiszen úton van a családban a negyedik "dédi", és a két kicsi fiú tüneményes, és a két nővér után az öcsi is nagy lépésre szánta el magát, és bájosan esetlen, és nincs akarat mert elolvad a csendben és az ember nem tehet mást, csak átadja magát a csodának.

Azt hiszem, van külön élet és van lét. Az ilyen nap a lét lételeme, hogy az élet elviselhetőbb legyen, és hát csak ember az ember, hogy jól élje meg, fájdalmát, örömét, mikor mi jön el. Aztán a meghatódás átadta helyét annak a különös hangulatnak, amit olasz filmekben látni, és nekünk megadatott, és elbújik az egyéniség, mindenki tesz valamit a közhöz, és ettől lesz felejthetetlenül gyönyörű, látni az életeket, és hogy bizony sok borzalmas ellentét van, de mégiscsak egésszé válik.

S végül, a büszkeségem határtalan, hiszen a szükséges plussz ott bújkál Ildi mosolyában, egész lényében, amitől ő más egy kicsit, és sosem lesz ugyanolyan. 

Tegnap hogy velem szemben beszélgetett a párom bátyjával, eszembe jutott, milyen dühös voltam azért, mert amikor éppen hogy Ildi csak ülni tudott, ő tette fel az asztalra, amikor nyújtogatta két kis karját...aztán annak a látogatásnak vége lett...de én emelgethettem mindig a kisasszonyt:))  most már nem kell...ahogy ott ült, másik oldalán apjával, megint az a különös érzés, nekünk külön is van egy szeretetszólamunk, volt is... és lesz is.