Házi oltár

Mamamaci40•  2014. december 29. 12:45

A templom a szívemben van, Atyám a Mennyben, mise a gondolataimban, amikor akarom. A nappaliban van egy ablak, egy szárnyú, nem nagy méretű, katedrál üveges, mélyedésbe oltárt álmodtam.Gyertyák, gyertyatartó, porcelán pillangó, dísztányéron angyalka, angyal-hűtőmágnes, mellette elefánt, Mária-kép. Egy elemes óra, amely könyörtelenül szabdalja az időt.

S tegnap óta, egy bébi-kaktusz, karácsonyi, múlt-jelen-jövő egyben. Múltba vész gondolatom, és már csakazértsem sírok, anyósom hajtatott nekem még anno egyet, de még a legelső költözéskor búcsút vettem tőle, nem akartam törni az életét.

Jelen, pár éve a könyvtárból jött velem haza néhány levelecske, kipróbáltam a kavicsos-földes módszert, szépen fejlődik az uborkás üvegben, őt szeretetből ajándékoztam el, pár hete.

Jelen-jövő, tegnap kijátszottam a kijátszás kártyát, mert a majdra nem adok, a kicsi figyelmét fordítottam furfangosan a virág felé, hogy azt aztán most kell ebben a minutumban megvenni, mert amúgy is csak száz forint, és ő hozza el, de aztán diplomáciai sikert aratva, az utolsó pillanatban kezem által került a bevásárló kocsiba. 

Üde zöldje kicsit bontja az összképet, és gondolatban már elhelyeztem néhány testvérkét is. 

Most így végig olvasva, kicsit satírozzuk is a képet hogy teljesen hiteles legyen, nem vagyok angyal, miattam-értem kínlódik sokat a család, de nagy lelkemet osztogatom szépen, jut is marad is, ez az elvem. Az élet él és élni akar, legyen az állat, növény, bármi, az előtér zöldben áll, szemnek-szívnek-léleknek kedves, egész lényem már a tavaszra vár, nem kell nagy erő hozzá készen van a kert-kép gondolatban, és hely is van, ahol majd lesz a kölyök kutya, és ahová majd költöznek a nyuszik. 

Mikor reszkető kézzel bontottam a levelet, hogy nem lehet saját nagy házunk, akkor megfogadtam, bő két évtized múlva, most teljesedett!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Doli-Erzsi2014. december 30. 11:41

Macika oly nagy szeretettel olvastalak!
Kívánom találd meg az új otthonodnak minden szép álmát!
Sok Boldogságot az Új életedhez és az Újévhez!
Ölellek.

Mamamaci402014. december 30. 07:29

Őrni, Sea, petruchio, Rozella köszönöm és Nektek is boldog újévet kívánok viszont!

Rozella2014. december 30. 07:16

Isten áldása a fantázia mindazért, amik nem lehetünk, :) és így még jobban lehet örülni annak, ami van :)

petruchio2014. december 30. 06:46

A hitünk is önmagunkban él...és nem a templomok tartozéka....igazad van...és gratulálok a házhoz....sok boldogságot...meg hát BUÉK...:)

Törölt tag2014. december 30. 06:32

Törölt hozzászólás.

Ernest2014. december 30. 05:08

Gratulálok!
Boldog Új Évet és Életet az új Brummos-házban! :)

Mamamaci402014. december 29. 18:39

köszönöm Erika, Neked is viszont kívánom!

BakosErika2014. december 29. 18:25

Boldog új évet, Emi.
Szeretettel: Erika

Mamamaci402014. december 29. 15:25

Nagyon köszönöm Glória, nagyon Neked is!

Mamamaci402014. december 29. 15:24

hát nem, ez igaz...skary!

Törölt tag2014. december 29. 14:42

Törölt hozzászólás.

skary2014. december 29. 14:41

az úrnak az idő nem számíít :)