háromszázhárom

(József Attila után szabadon)

Már több órája jó anyádra gondolok,
többször elmerengve, vagy üvöltve keményen
ki tudja nagyon boldog volt,
míg Téged nevelt, vagy szörnyen szerencsétlen.

Én mindig optimista ember voltam,
hol csendesebben, hol harsányabban,
soha senkire sem vártam,
hagytam sokszor, engem vigyenek jégre,
nem a padlásra.

De nem ezt már nem tűröm némán,
arra a magas polcra Téged löktek fel,
vagy magadtól mentél fel a létrán - bár nem hiszem:((
s Te most onnan lenézve szenvtelenül
.....sz az én sorsomra, szenvedésemre.

Háromszázhárom forint, ennyi hiányzik
hogy közgyógyigazolványt kapjak,
amúgy sem lenne nagy összeg,
de így még jobban "vízben" hagynak,
kevés az összeg, vagy nem volt
olyan gyógyszer benne,
hallom a szavakat mosollyal majdnem nevetve,
lehet kezdeni az egészet elölről,
hátra másodszor jobban sikerül.

Nem átkozódom, nem szitkozódom hangosan,
lelkem minden szeretetével szótlanul magamban rebegem,
csak és éppen annyi jót majd Neked,
mint annyi nekem jutott.....kedvesem!