Hajnali gondolatok 11.

Mamamaci40•  2012. június 19. 04:32

Minden csoda három napig tart, tartja a mondás. Ebben a mi "hosszú hétvégénkben" aztán volt minden gondolkodnivaló, és olyan is, ami megírásra érdemes.
Most már tudom, milyen az amikor a saját nevelésű rózsáimból tudok kivinni a sírra, és a kis csokor nagy része ott fog kinyílni "nekik", már ha el nem lopták azóta:( régebben a nyugalom miatt is szerettem oda leutazni, mindig gazdagabb lettem egy csendélménnyel. Megtudtam, az is csak a múlté, mivel különböző népcsoportok viszája tartja rettegésben a kisközség életét, a közelükben eddig is volt, most már ott is van.
Ildinek napok óta munkát szervezek, és egy újabb tanulság, a "szegről-végről" rokon, aki lelkesen ajánlgatta segítségét, vasárnap csak kurtán-furcsán válaszolt, mondván nincs felvétel. Hála a baráti kapcsolatnak én már akkor tudtam, hogy kell még ember, úgyhogy az a volt-szomszéd, akivel évekkel ezelőtt egymás mellett volt a bérelt lakásunk, ma fogja hozni a telefonszámot, ahol a főnököt el lehet érni.
Beiratkozásnál ismét történt valami. Az csak könnyített a helyzeten, hogy az oktatásszervező "hang" gazdája, jó ismerősöm, mint kiderült a személyes találkozáskor. Információt kért az iskolahálózat igazgatójától és mellé ajándéknak kapott egy fejmosást is. A megadott telefonszámra érkezett egy sms, valamelyik éjjel, és ő fontosnak ítélve azt, azonnal továbbitotta is, csak azzal nem számolt szegény, hogy kioktatják, a fent nevezett úriember hajnalban kel majd, és ő zavarta, azzal, hogy a bizonyitványkérő üzenetet még éjjel továbbküldte. Párom egyébként nosztalgiázhatott, hiszen ő odajárt anno még általánosba, és hogy még felejthetetlenebb legyen az egész, amikor megtudta, hogy kétesélyes a szeptemberi "indulás" ő maga mondta, menjek nyugodtan a másik iskolába segít az átjárásban.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402012. június 19. 12:04

Köszönöm Anna! Én nagyon régóta nem kívánok senkinek rosszat, egyrészt azért mert megvan a magam baja, másrészt, én is ''látok'' előre sok mindent, és őrzök néhány intő példát is.
Volt egy kolléganőm, a férje jól keresett, megteremtett mindent neki és a két gyereknek. Andi örökké szapulta, ''büntette''mi hiába próbáltunk a lelkére beszélni. 1 év alatt tragédiák sorozata érte őket, karácsony táján szóltunk, figyeljen jobban oda, persze hasztalan volt, húsvét után a férje 42 évesen meghalt, ott maradt a két iskolás gyerekkel.

Törölt tag2012. június 19. 11:56

Törölt hozzászólás.

Mamamaci402012. június 19. 11:52

de, azt is felmérem, illetve fel tudom mérni, hogy a mi életünk mennyire más ebben az ütött-kopott házacskában, de itt még él a szeretet:))

Mamamaci402012. június 19. 11:50

nem tehetem Anna...:(( tudod nem csak az én ''oldalamon'' voltak problémák, és most itt csücsülök a családi kör kellős közepén, és azt a ''horrorfilmet'' kell végignéznem, asszisztálnom, amiről eddig is tudtam hogy létezik. Magyarra fordítva, a nagyzási mánia, hogyan teszi tönkre a párom testvéreinek életét...pár éve mikor kicsit nekünk kellett volna visszasegíteni, mindegyik hátrált egy lépést..:((

Törölt tag2012. június 19. 11:41

Törölt hozzászólás.

Mamamaci402012. június 19. 11:37

köszönöm, igen ez így van, valahol segítesz, és nem ott hanem máshol várhatsz baráti jobbot a bajban, tudnék mesélni...:((

Törölt tag2012. június 19. 11:34

Törölt hozzászólás.

Mamamaci402012. június 19. 11:20

skary, igen ilyen!

így van maya

Imre, én tudom...:))

Szép napot Neked Erika!

Albatrosz, ezt csinálom évek óta, akármilyen fájós is a ''medvetalpam'':(( de ez van.

Igen Ari köszönöm!

arany522012. június 19. 10:08

Azért , ha nehezen is, de eljött a csoda.:)

Törölt tag2012. június 19. 08:29

Törölt hozzászólás.

BakosErika2012. június 19. 08:08

''Minden csoda három napig tart...''

Igen, de mindig jön az életben újabb és újabb apró csoda!
Szép reggelt Macika! :)

Törölt tag2012. június 19. 06:21

Törölt hozzászólás.

mezeimarianna2012. június 19. 05:30

úgy szép ha zajlik puszi...

skary2012. június 19. 05:04

ilyenezapopszakma :)