Gurultunk

Szenteste délután már nem láttam,és amúgy is minden mást eltakart

a lelki szemem, halkan énekelni kezdtem,

karját kitárva várt maga a Szeretet.

Aztán első ünnepen délelőtt, amikor

már elmúlt a "Mit nekem Te" eufória,

elképzeltem házszemek mögött

a karácsonyokat, kiváncsian járt 

tekintetem, ahogy szokott,

erre-arra, ide és oda. Pórul jártam megint,

de írnivalót hagyott bennem, ime,

főoldalra nem viszem ki, de idehozom,

mert igazságérzetem ha nem tenném,

megvetne érte.

A tiszta szerelmem, a hit, sőt a magyarságom,

az bennem van, az olyan mint a nagy titok.

Szívem nem érti, lelkem tiltakozik, 

szavam lábadozik ellene, nekem a magyarságot

nem zászlóban mérik, tekintgetek erre-arra,

jééé...itt is, ott is, amott is, hűű mennyi

hithű hazafi.

Aztán egy helyen, s akkor dühös könnyeimet

elmondhatatlan monológba gyömöszöltem,

és némaságomba süppedtem-süllyedtem sokáig.

Ha már ki van téve a zászló, hirdeti a hazát,

ugyan varrnák már meg a zöldjét, vagy

eddig nem telik a lelki nagy tisztaság?

Ezért van aztán, hogy egy gyerek, két szoba,

és sokszor kiesik egyszerre a négy kerék!!!:((

Közben az én tudatom is visszagurult a karácsonyba,

de gondolatban jegyeztem, ezt is megírom nyomban.