Fúzió

Úgy gondoltam, hogy a ma hajnali gondolataim részei lesznek a vasárnapi mesének. Tegnap kirándulást tettünk Kecskemétre, bementünk egy kis élet-szagért, egy szűk bevásárlás okán. Mióta létezik ilyen, mi szeretünk "metrózni", de sajnos ő egyre jobban nem szeret minket, Az árak ott is vad szárnyalásba kezdtek, csak a pénztárcánk maradt a földön illetve a bányászbéka testrésze alatt.

Nem elég az anyagi gond. Megint szembesültem vele, hogy sok volt a vásárló, de rengeteg a lelki szegény. Nem lehet, de meg kell szoknom, hogy sok kedves embertársunk előbb társait bámulja meg, csak aztán az árukészletet, s néhányan miután lesújtó ítéletet "néztek" szegény dagadt tappancsomról csak utána vételezték szemre az árukínálatot. 

A másik észrevétel, és itt általában nem látok kivételt, hogyha apa vásárol pici gyerekkel, egy hang sincs, lélekmelegítő hallani-látni ahogy viselkedik vele. Az a barna göndör hajú tündér feledtette hirtelen minden bánatomat, amikor fagyitól fülig maszatosan nyújtotta apja kezébe a tölcsért..."Apa már nem finom"...és nem hallottam a következő pillanatban semmilyen méltatlankodást. 

Madaras tesco, hasonló életképek minden szempontból. Pénztárnál visít a kocsiban a szőke csöppség, anyuka arcánál csak a gipszes karú apuka arca tanácstalanabb. Nekem is volt csöpp lányom, de nemigen emlékszem, hogy bármikor is tombolt volna áruházban, egyszer én amikor egy másik madarasban majdnem magára rántotta a hűtőt. 

Visszafelé, majdnem maradtunk. Fiatalember elénk vágva akarta megváltoztatni az útirányt...de az ijedtségen kívül nagyobb bajunk nem lett.

Ez a vasárnap is olyan igazi mamamacis ténykedős lesz délig, illetve ma lesz egy segítőm is, lányra is jut néhány feladat.